Szerző: Budai Péter

2004. március 16. 10:00

Az Apple már 50 millió dalt adott el az iTunes Music Store szolgáltatáson keresztül

Az Apple Computer immár 50 millió dalt adott el az iTunes Music Store 11 hónapos működése alatt, azonban ez a teljes évre tervezett mennyiségnek csupán a fele.

Az Apple Computer immár 50 millió dalt adott el az iTunes Music Store 11 hónapos működése alatt, azonban ez a teljes évre tervezett mennyiségnek csupán a fele.

A cég 99 centet kér egy számért, és tájékoztatása szerint jelenleg átlagosan 2,5 millió dalt értékesít hetente, ami éves szinten 130 millió letöltést és egyúttal 130 millió dolláros bevételt jelent. Az iTunes által generált forgalom után az Apple-nek jogdíjat kell fizetnie a zenészeknek és a kiadóknak, emiatt nehezen állapítható meg a szolgálatásból befolyó bevétel tényleges összege.

Még mindig bizonytalan, hogy az Apple eléri-e az új szolgáltatás első évére tervezett 100 millió letöltést. A jelenlegi ütem szerint április 28-ig további 18 millió dal megvásárlása várható, ami az éves egyenleget 68 millióra növelné.

A kaliforniai székhelyű cég kiemelte, hogy az eddig értékesített 50 millió dal nem tartalmazza a PepsiCo-val kötött megállapodás eredményeként terjesztett számokat, ami önmagában 100 millió dal ingyenes elérését garantálja.

Rob Schoeben, az Apple alkalmazás-marketing részlegének alelnöke nem kívánt jóslásokba bocsátkozni az éves teljesítményt illetően, de elmondta, hogy az egy hét alatt eladott dalok száma folyamatosan növekszik: a decemberi másfél millióhoz képest mára már 2,5 millió zeneszámot töltenek le az iTunes felhasználók. "Nem akarunk találgatni az április 28-i eredményeket tekintve, de egy dolog biztos: jelentős mennyiségű letöltésről van szó" -- tette hozzá Schoeben.

A zeneeladás jótékony hatással van az Apple-re és a teljes iparágra is, ugyanakkor elemzők véleménye szerint a cég számára számottevő bevételt nem az iTunes szolgáltatás, hanem az ahhoz szükséges Apple iPod készülékek értékesítése hozza. Az Apple 730 ezer iPodot adott el 2003 negyedik negyedévében, és februári tájékoztatásuk szerint további 100,000 iPod minire érkezett rendelés.

A Macintosh számítógépeket gyártó cég az iTunes internetes zeneboltot 2003 áprilisában tette elérhetővé a Mac felhasználók számára. A szolgáltatást októbertől a Windowst futtató PC-k tulajdonosai is igénybe vehetik, így a potenciális felhasználók száma jelentősen kibővült.

Az Apple 2003-ban 6,21 milliárd dolláros bevételt és részvényeként 20 centes nyereséget ért el. Joel Wagonfeld, a First Albany elemzője szerint az iTunes Music Store szolgáltatás üzemeltetése várhatóan 12-18 hónap alatt válik nyereségessé. Tim Bajarin, a Creative Strategies elemzője kiemelte, hogy az internetes zeneeladás elsődleges előnye, hogy növeli az iPod lejátszók iránti keresletet.

A negyedik negyedévben az iPod lejátszók értékesítése tette ki a cég teljes forgalmának 13 százalékát. Az iPodok ára jelenleg 249 és 500 dollár között mozog. Tim Bajarin szerint szinte lényegtelen, hogy az iTunes szolgáltatás mennyire nyereséges, hiszen az iPodok iránti kereslet, és azok tényleges eladása egyértelműen nagyobb bevételt hoz, mint az internetes zenebolt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról