:

Szerző: castor

2003. december 17. 11:21

Első információk a Hitman játékprogram harmadik részéről

Az Eidos és az Io Interactive kiadta az első hivatalos információkat a Hitman című akciójáték harmadik részéről, mely a Contracts alcímet fogja viselni. A program PC, PlayStation 2 és Xbox platformokra jelenik majd meg.

Az Eidos és az Io Interactive kiadta az első hivatalos információkat a Hitman című akciójáték harmadik részéről, mely a Contracts alcímet fogja viselni. A program PC, PlayStation 2 és Xbox platformokra jelenik majd meg.

Az új epizódban természetesen ismét a 47-es számú ügynököt alakítjuk, akit a történet kezdetén Párizsban megsebesítenek és csapdába ejtenek. A játék egy teljesen új fejlesztésű grafikus motort használ. A tűzfegyverek sokkal nagyobb arzenálját használhatjuk a küldetések során, illetve a közelharc-fegyverekre is több hangsúlyt fektetnek a készítők. Ezen kívül az irányítási rendszerben is találkozhatunk több újdonsággal, de ezeket egy részletes kiképzés során alaposan megtanulhatjuk.

"A játékban a főhősnek egy új oldalát ismerhetjük meg" -- mondta el Flösser János, a finn Io Interactive vezetője. Ígérete szerint a fejlesztés során felhasznált technológiai megvalósítások egyediek lesznek a hasonló stílusú játékokhoz képest. A Hitman: Contracts a kiadó ígérete szerint 2004 tavaszán fog a boltok polcaira kerülni. A hivatalos honlapról már letölthető az első bemutató videó.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.