Szerző: Barna József

2003. október 7. 09:15

Évtizedek óta először veszteséges lesz a Nintendo

[CNET] A Nintendo pénteken arra figyelmeztetett, hogy az áprilistól szeptemberig tartó félév során -- első alkalommal az elektronikus játékokat gyártó japán vállalat negyven évvel ezelőtti tőzsdei bevezetése óta -- veszteséget ért el. A hír hatására a cég részvényárfolyama tegnap visszaesett.

[CNET] A Nintendo pénteken arra figyelmeztetett, hogy az áprilistól szeptemberig tartó félév során -- első alkalommal az elektronikus játékokat gyártó japán vállalat negyven évvel ezelőtti tőzsdei bevezetése óta -- veszteséget ért el. A hír hatására a cég részvényárfolyama tegnap visszaesett.

A Nintendo péntek délután azt közölte, hogy csoportszinten 3 milliárd jenes (27 millió dolláros) nettó veszteséget vár a félévre, míg májusban 15 milliárd jenes (135 millió dolláros) nettó profitot jelzett előre. A tavalyi év megfelelő időszakában a vállalat 16,5 milliárd jen (149 millió dollár) nyereséget ért el. A veszteség hátterében részben a cég dollár alapú vagyontárgyainak értékcsökkenése, részben pedig a GameCube játékkonzol vártnál gyengébb forgalma áll.

A vállalat egyben csökkentette a márciusban véget érő pénzügyi év egészére vonatkozó előrejelzéseit is: immár a korábban prognosztizáltnál 8 százalékkal alacsonyabb, 60 milliárd jenes (541 millió dolláros) nettó nyereséget vár. Ugyanakkor fenntartotta az 550 milliárd jenes (4,95 milliárd dolláros) forgalom- és 115 milliárd jenes (1,03 milliárd dolláros) üzeminyereség-előrejelzését.

Elemzők úgy vélik, hogy a Game Boy Advance hordozható játékkonzol és a Pokémon játékok erős forgalma segíthet a célok elérésében, ám a GameCube gyenge szereplésének tükrében az éves előrejelzések túlzottan optimistának tűnnek. Takashi Oya, a Deutsche Securities egyik vezető elemzője a múlt héten bejelentett árcsökkentések után ugyan 11 százalékkal 5 millió darabra emelte a GameCube idei évre tervezett forgalom-előrejelzését, ez még mindig elmarad a vállalat 6 milliós célkitűzésétől.

A Nintendo részvényeinek árfolyama tegnap a hír hatására 2,83 százalékkal a pénteki záróérték alatt, 8920 jenen zárta a kereskedést a Nikkeien. A nap folyamán a papírok három hónapos mélyponton cseréltek gazdát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról