Szerző: Bodnár Ádám

2003. augusztus 27. 11:44

A vártnál nagyobb mértékű elbocsátásokra kerülhet sor az EDS-nél

Az Electronic Data Systems (EDS) egy, a szövetségi hatóságokhoz eljuttatott dokumentumban közölte, hogy a júniusban bejelentettnél nagyobb mértékű elbocsátásokra készül. Az informatikai szolgáltató a nyáron azt közölte, hogy alkalmazottainak 2 százalékától, azaz mintegy 2700 dolgozótól válik meg, azonban a szóban forgó dokumentum szerint lehet hogy ennél nagyobb mértékű elbocsátásokra kerül sor. Június végén a cégnek világszerte 137 ezer alkalmazottja volt.

Az Electronic Data Systems (EDS) egy, a szövetségi hatóságokhoz eljuttatott dokumentumban közölte, hogy a júniusban bejelentettnél nagyobb mértékű elbocsátásokra készül. Az informatikai szolgáltató a nyáron azt közölte, hogy alkalmazottainak 2 százalékától, azaz mintegy 2700 dolgozótól válik meg, azonban a szóban forgó dokumentum szerint lehet hogy ennél nagyobb mértékű elbocsátásokra kerül sor. Június végén a cégnek világszerte 137 ezer alkalmazottja volt.

"A folyamatban levő átszervezési terv keretein belül lehet hogy alkalmazottainknak több mint 2 százalékát bocsátjuk el" -- áll a szövetségi hatóságokhoz eljuttatott anyagban. Kevin Lightfoot, az EDS szóvivője szerint a vállalat még nem határozott az elbocsátások pontos mértéke felől. "Egyelőre nincs végleges terv" -- mondta Lightfoot, aki közölte, hogy a leépítések több mint fele valószínűleg európai munkahelyeket érint.

Az átszervezések költsége 2003-ban 425-475 millió USD körül várható, ennek egy része már a második negyedévben realizálódik. A második negyedéves előrejelzés 11 millió USD bevételt és 200 millió USD szabad cash flow-t mutat. 2004-re 20-21 milliárd dolláros bevétellel és 800 milliótól 1 milliárdig terjedő cash flow-val számol. A cash flow helyzet javulását várja az alaptevékenységhez nem tartozó szolgáltatások és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra értékesítéséből is.

Az EDS árbevételének 80 százalékát kitevő IT outsourcing továbbra is a vállalat fő tevékenysége marad, és a több üzletági modellből egy szolgáltatási ágra koncentráló struktúra létrehozásával kívánják a fókuszt növelni. Az egyszerűsített működési modell egy területre összpontosítja az erőforrásokat és a portfoliót. Az A.T. Kearney és a termék-életciklus menedzsment megoldások (PLM) továbbra is megmaradnak kiegészítő ágazatként.

A versenyképes szolgáltatási árak erősítése érdekében az EDS folytatja a korábban elfogadott Best Shore stratégiáját, melynek keretében az alkalmazás-fejlesztéshez és a call-center szolgáltatásokhoz kapcsolódó tevékenységét költséghatékonyabb országokba helyezi át, mint pl.: Egyiptom, Új-Zéland, Kanada, Brazília, Írország India és Magyarország.

Regisztrálj az ingyenes Cloud-native és DevOps tippek nagyvállatoknak konferenciára, ahol a Red Hat és az Alerant szakértői bemutatják a Kubernetes, OpenShift, microservice architektúrák gyakorlati alkalmazását!

a címlapról

privátháló

2

VPN-nel bővül a Google One

2020. október 30. 11:52

A vaskosabb előfizetésekhez a Google új, ajándék VPN szolgáltatást is hozzácsap.