:

Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2003. augusztus 21. 12:31

A szerződés ellenére sem korlátozza ADSL szolgáltatását a Freestart

Több fórumon is jelezték a felhasználók, hogy a Freestart adatforgalmi korlátozást vezetett be ADSL szolgáltatására. A Freestart honlapján található ADSL szerződési feltételek ben valóban szerepel egy erre vonatkozó pont, mely szerint az átlagos internetforgalmat jelentősen túllépő ügyfelekre a figyelmeztetést követően heti 10 gigabyte-os forgalmi korlátozást vezethet be a szolgáltató

[HWSW] Több fórumon is jelezték a felhasználók, hogy a Freestart adatforgalmi korlátozást vezetett be ADSL szolgáltatására. A Freestart honlapján található ADSL szerződési feltételekben valóban szerepel egy erre vonatkozó pont, mely szerint az átlagos internetforgalmat jelentősen túllépő ügyfelekre a figyelmeztetést követően heti 10 gigabyte-os forgalmi korlátozást vezethet be a szolgáltató

Az adatforgalmi korlátozás ténye ugyan csak most kezdte el foglalkoztatni a felhasználókat, ám Pórffy András, a Freestart ügyvezetőjének állítása szerint ez a pont mindig is benne volt a szerződésben. Ugyanakkor Pórffy hangsúlyozta: nem alkalmazzák a korlátot, csak kirívóan nagy adatmennyiség folyamatos letöltésénél. Mint az ügyvezető jelezte: ha valaki három hónapon keresztül a nap 24 órájában folyamatosan letölt, akkor figyelmeztetik, de ez eddig minden alkalommal elegendőnek bizonyult, korlátozást nem kellett alkalmazniuk.

Pórffy továbbá elmondta, hogy a szerződésbe csak a szolgáltató biztonsága érdekében került bele ez a pont, nem pedig azért, mert rendszeresen élnének is vele. Megjegyzésünkre, melyben emlékeztettük az ügyvezetőt, hogy egy évvel ezelőtt egy másik szolgáltató is bevezette az addig nem alkalmazott forgalmi korlátozást, és emiatt több előfizető is bizalmát vesztette a vállalat iránt, Pórffy csak annyit mondott: biztos, hogy így, tételesen nem fogják bevezetni a korlátozást.

Az ügyvezető kiegészítésképpen még hozzátette: valamennyi internetszolgáltató alkalmaz hasonló elveket a hálózatuk védelmében, még akkor is, ha ezt a szerződési feltételek nem tartalmazzák. Az általunk megvizsgált három szolgáltató (Axelero, TVNET, Datanet) szerződési feltételei közt valóban nem találtunk konkrét adatforgalmi korlátozást tartalmazó szankciót a túltöltő ügyfelekre vonatkozóan, ám a szerződésekben, vagy mellékleteikben szólnak hálózatbiztonsági elvekről.

Szólj hozzá a fórumban!

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.