:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. július 17. 10:58

A várakozásoknak megfelelő eredményekről számolt be az IBM

Sam Palmisano
Sam Palmisano
Az IBM szerdán a várakozásoknak megfelelő negyedéves eredményekről számolt be. Noha a vállalat nyeresége jelentősen emelkedett és a forgalom is javult, a cég szerint még korai lenne kijelenteni, hogy a piaci fellendülés megkezdődött.

Az IBM nettó nyeresége 1,7 milliárd dollár, azaz részvényenként 98 cent volt, a forgalom 21,6 milliárd dollárt tett ki. A tavalyi második negyedéven a vállalat 19,7 milliárd dolláos bevétel mellett 445 millió dollár, azaz részvényenként 25 cent profitot ért el. A First Call által megkérdezett elemzők 21,4 milliárd dolláros bevételre és részvényenként 98 centes eredményre számítottak.

"Az IBM a kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére ismét remek negyedévet zárt. Meg tudtunk őrizni az első negyedévben megszerzett lendületet, növeltük forgalmunkat és nyereségünket, piaci részesedést nyertünk el a vetélytársaktól a stratégiailag fontos területeken" -- mondta Sam Palmisano elnök-vezérigazgató.

A vállalat nem tett közzé részletes előrejelzést a harmadik negyedévre, de John Joyce pénzügyi igazgató optimista kilátásokról számolt be. "Az első féléves teljesítményünk és az üzleti modellünk sikerének fényében azt mondhatom, éves forgalmunk és nyereségünk megfelelnek majd az elvárásoknak." -- mondta Joyce.

A szolgáltatási részleg (Global Services) bevétele 10,6 milliárd dollár volt, a negyedév során tető alá hozott megállapodások értéke pedig 10,7 milliárd dollárt tett ki. A cég közölte, hogy a Global Services részleg jövőbeli szerződéseinek potenciális értéke 112 milliárd dollár lehet.

A szoftverértékesítésből származó bevétel 6 százalékkal 3,5 milliárd dollárra nőtt, amely elsősorban a WebSphere és a DB2 alkalmazások sikerének köszönhető. A hardvereladások 6,6 milliárd dolláros forgalmat generáltak, amely 1 százalékkal alacsonyabb a tavalyi év azonos időszakában elért szintnél. A szerverek és tárolóeszközök eladása nőtt, de a mainframe-eké csökkent.

A személyi számítógépeket értékesítő részleg (Personal Systems Group) bevétele 2,7 milliárd dollárt tett ki, ami éves szinten 3 százalékos növekedést jelent. A félvezetőgyártó részleget is tartalmazó Technology Group bevétele 34 százalékkal 659 millió dollárra esett vissza. A részleg 111 millió dolláros veszteséget ért el.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.