:

Szerző: Bodnár Ádám

2003. július 14. 18:05

Holnap ünnepli 35. születésnapját az Intel

Az Intel holnap ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ebből az alkalomból a vállalat kaliforniai főhadiszállásán az alapítók részvételével ünnepséget tartanak, amelynek keretén belül egy időkapszulát ásnak el a kertben.

Az Intel holnap ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Ebből az alkalomból a vállalat kaliforniai főhadiszállásán az alapítók részvételével ünnepséget tartanak, amelynek keretén belül egy időkapszulát ásnak el a kertben.

A jeles eseményen Craig Barrett vezérigazgató és Paul Otellini elnök mellett részt vesz Gordon Moore, az Intel egyik alapítója és Andy Grove, az igazgatótanács magyar származású elnöke is. A vállalat társalapítója, Bob Noyce nem lehet ott a rendezvényen, ugyanis 1990-ben szívbetegségben elhunyt.

A földbe helyezendő időkapszulát izraeli olivafából készítik és egy, az oregoni üzemből származó 300 milliméter átmérőjű szilíciumostyán kívül tartalmazni fog egy Kínában tokozott mikroprocesszort és egy Costa Rica-i újságkivágást. Az időkapszulát 2018-ban, az Intel alapításának 50. évfordulóján bontják majd fel.

A 2003-as év nem csak az Intel alapításának 35. évfordulója, hanem az x86 architektúra 25. születésnapja, valamint a Pentium processzor megjelenésének 10. évfordulója is egyben. Az első mikroprocesszort (Intel 4004) a vállalat 1971-ben dobta piacra.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

0

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.