:

Szerző: castor

2003. július 4. 09:41

Szeptemberben jön konzolokra a Colin McRae Rally 04

A Codemasters bejelentette, hogy a Colin McRae Rally 04 idén szeptemberben fog megjelenni -- a tervek szerint csak Xbox és PlayStation 2 konzolokra.

A Codemasters bejelentette, hogy a Colin McRae Rally 04 idén szeptemberben fog megjelenni -- a tervek szerint csak Xbox és PlayStation 2 konzolokra.

A programban összesen 20 valós raliautó közül választhatunk, melyekkel mintegy nyolc játékmódban versenyezhetünk. Ezek közt egyaránt lesznek offline és online módok. A helyszínek is igen változatosnak ígérkeznek, ugyanis 8 ország (Nagy-Britannia, Svédország, Egyesült Államok, Finnország, Ausztrália, Spanyolország, Görögország, Japán) pályáin száguldozhatunk majd.

A grafikai megjelenítésért egy új és gyorsabb engine a felelős, mellyel sokkal jobb minőségű textúrákat lehet megjeleníteni, illetve ennek köszönhetően a környezet is jelentős változásokon esik át az előző részhez képest. A fejlesztők egyben megígérték, hogy az eddigieknél jóval összetettebb beállítási lehetőségekre számíthatunk majd a versenyek előtt, illetve szervizpontoknál.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

1

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.