:

Szerző: Vörös Péter

2000. május 15. 08:43

Véget ért az IBM-Acer otthoni asztali PC gyártási együttműködés

A lépés mögött természetesen költségmegtakarítási szempontok állnak, az IBM szeretné javítani az otthoni PC-ket gyártó részlegének eredményét, s úgy döntött, hogy az Aptiva termékcsaládot ezentúl nem az Acer-rel gyártatja. Azonban a legnagyobb tajvani PC gyártó (amely az IBM-hez hasonló gondokkal küzd és az USA kiskereskedelmi piacáról történő kivonulás mellett döntött az otthoni PC-ket illetően) továbbra is fog laptop-okat készíteni az IBM számára.
A lépés egyben azt is jelenti, hogy az IBM növeli az egyéb beszállítóinak részesedését: ez esetben konkrétan az amerikai SCI Systems Inc.-ről van szó, amely CEM-ként (contract electronics manufacturer - kb. szerződéses elektronikai gyártó) fog PC-ket gyártani az IBM számára - egyes források szerint ez a Nagy Kék új, NetVista nevű otthoni asztali PC-ire is kiterjed. Az SCI-n kívül más CEM cégek, többek között a Solectron szerepe is nő az IBM beszállítói között.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.

SCAM

1

Milliárdokat kereshetett a Meta a csalóhirdetéseken

2025. november 10. 13:40

A közösségi óriás korábbi előrejelzésében azt vetítette előre, hogy 2024-es teljes árbevételének 10 százaléka, kb. 16 milliárd dollár származhat online csalások és tiltott áruk hirdetéseiből.