Szerző: Vörös Péter

2003. június 11. 14:56

Az adattárolási piacon a fellendülés kezdeti jelei mutatkoznak

[WSJ] Bár a globális lemezes háttértárpiac forgalma lényegében változatlan maradt az első negyedévben, az elemzők szerint több jel utal arra, hogy a kétéves visszaesés után immár közel a fellendülés. Az első negyedévben a piac elérte a 4,8 milliárd dollárt, ez 1 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, közölte az IDC piackutató vállalat.

[WSJ] Bár a globális lemezes háttértárpiac forgalma lényegében változatlan maradt az első negyedévben, az elemzők szerint több jel utal arra, hogy a kétéves visszaesés után immár közel a fellendülés. Az első negyedévben a piac elérte a 4,8 milliárd dollárt, ez 1 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, közölte az IDC piackutató vállalat.

Ipari szakértők szerint bár a kapacitásnövekedés nagyobb a forgalomnövekedésnél, a különbség egyre csökken. Ez a tény, valamint az árak stabilizálódása arra utal, hogy elindulhat az éves forgalom növekedése a 2000-es, 33 milliárd dolláros forgalmi szint felé. 2002-ben a globális piac 19,9 milliárd dollárt tett ki.

"Jelenleg olyan helyzetben van a piac, hogy a jelek szerint hamarosan elindul a fellendülés" -- mondta Wendy I. Abramowitz, az Argus Research elemzője. Abramowitz szerint az ipar forgalma jelentősen emelkedni fog az idén. A kétéves visszaesést intenzív tárolóeszköz-felhalmozás előzte meg, ami jelentős túlkapacitáshoz és magas forgalomhoz vezetett. A túlkapacitás és a gyengülő gazdaságban elkerülhetetlen költségcsökkentések oda vezettek, hogy a vevők lényegében egyáltalán nem növelték tárolókapacitásukat az utóbbi két évben.

Peter Labe, a Nutmeg Securities elemzője úgy véli, hogy az adattárolási piac idei növekedése eléri a 6 százalékot. Labe szerint az IDC első negyedéves jelentése egybeesik előrejelzéseivel. Labe elmondta, hogy a SAN (storage area network, helyi tárolóhálózat) piac növekedése folytatódik, míg a DAS (Direct Attached Storage, közvetlen elérésű tároló) piac visszaesik.

Az IDC szerint az első negyedévben a Hewlett-Packard állt az első helyen a globális lemezes háttértárpiacon, 1,26 milliárd dolláros forgalommal, ami 6,7 százalékkal volt alacsonyabb a 2002 első negyedéves forgalomhoz képest. Bob Schultz, a HP hálózati tárolási megoldások részlegének vezetője pénteken közölte, hogy meg van elégedve az eredményekkel és arra számít, hogy a cég piaci részesedése továbbra is emelkedni fog.

"Meg tudtuk őrizni piacvezető helyzetünket annak ellenére, hogy meg kellett oldanunk a Compaq akvizíció triviálisnak közel sem nevezhető feladatát. Azért tudtuk ezt elérni, mert világos elképzelésünk volt arról, hogyan egyesítsük a két cég termékterveit." Schultz azt is elmondta, hogy a Hewlett-Packard azért tudja sikeresen növelni piaci részesedését, mert a cég szerver- és tárolási szolgáltatásokat egyaránt tud nyújtani ügyfeleinek.

Az IBM forgalma 132 millió dollárral emelkedett az első negyedévben, ez a legnagyobb arányú forgalomemelkedés a lemezes háttérrendszerek piacán, ami 16,8 százalékos erősödésnek felel meg. A HP-hez hasonlóan az IBM is azt tartja a siker egyik zálogának, hogy a vállalat egyaránt tud ügyfeleinek szerver- és tárolási szolgáltatásokat nyújtani.

Az első negyedéves eredmények arra utalnak, hogy tovább folytatódik az IBM sikeres felzárkózása. "20 évvel ezelőtt az IBM kezében volt az adattárolási piac 80 százaléka, ez azonban 5 százalék alá zuhan le azután, hogy a cég hosszú évekig nem törődött a technológia fejlesztésével" -- mondta Bob Samson, a Nagy Kék értékesítési alelnöke.

Az IDC jelentése szerint az EMC részesedése a lemezes háttértárpiacon 559 millió dollárra, 9,8 százalékra csökkent, a cég ennek ellenére első helyen áll a tárolóeszköz-piacon. Brent A. Bracelin, a Pacific Crest Securities elemzője szerint hamarosan leáll az EMC részesedésének csökkenése. A szakértő úgy véli, hogy az EMC forgalma azért csökkent, mert februárban új tárolóeszközöket mutatott be, a vevők pedig megvárták az új modellek megjelenését.

Bracelin azt is elmondta, hogy várhatóan az EMC marad az első számú SAN-gyártó, mivel ez a terület az EMC egyik erőssége. Az IDC szerint a SAN-piac teszi ki a tárolási piac 53 százalékát, ez az arány várhatóan 70 százalékra emelkedik 2007-re.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról