:

Szerző: Barna József

2003. június 4. 17:57

Két újabb rész követi az Enter the Matrixot

A Mátrix című film harmadik részének év végi bemutatójával egy időben ugyan újabb, annak univerzumában játszódó játék nem jelenik meg, ám három éven belül trilógiává növi ki magát a játék is. Az Atari brit leányvállalatának szóvivője azt közölte, hogy két újabb Mátrix-játék jelenik meg a jövőben: a tervek szerint az első 2004, míg a második 2006 karácsonyán kerül a boltokba.

A Mátrix című film harmadik részének év végi bemutatójával egy időben ugyan újabb, annak univerzumában játszódó játék nem jelenik meg, ám három éven belül trilógiává növi ki magát a játék is. Az Atari brit leányvállalatának szóvivője azt közölte, hogy két újabb Mátrix-játék jelenik meg a jövőben: a tervek szerint az első 2004, míg a második 2006 karácsonyán kerül a boltokba.

A héten kaptak szárnyra azok az értesülések, melyek szerint a Shiny Entertainment a Mátrix harmadik részének év végi bemutatójával egy időben adja ki az Enter the Matrix folytatását. Ezt a vállalat tagadta. Ugyanakkor az továbbra is elképzelhető, hogy a harmadik rész premierjének idején special edition változatban ismét megjelenik az Enter the Matrix. Egyes vitriolos hangvételű kommentárok szerint ez legalább lehetőséget adna a fejlesztőknek, hogy befejezzék a több kritika szerint is félig készen piacra dobott alkotást.

Amint arról hírt adtunk, a kevéssé hízelgő kritikák ellenére a Mátrix - Újratöltve című filmmel egy időben bemutatott akciójáték rendkívül népszerű: csupán az első héten egymillió példányban kelt el. Az Enter the Matrix sikere elsősorban az újabb Mátrix-mozi bemutatója körüli felhajtásnak köszönhető, hiszen a játék -- melyet csak a bemutató után kaphattak meg a játékmagazinok -- nem nyerte el a kritikusok tetszését. Az internetes újságok átlagosan 70-80 százalékra értékelték, míg a kimagasló játékok többnyire 90 százalék fölötti értékelést kapnak.

A hatalmas költségvetéssel készült játék sikere létfontosságú az Atari számára. A kiadó összesen 4 millió darabot szállított le világszerte az 50 dollárért árult játékból, de elemzők szerint még ha mindet el is adják, akkor is csak nullszaldós lesz a projekt. Az Atari, akkor még Infogrames néven, korábban 47 millió dollárt fizetett csupán a játékot fejlesztő Shiny Entertainment felvásárlásáért.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.