Szerző: Barna József

2003. május 23. 10:44

Csökkent a Novell vesztesége

Jack L. Messman
Jack Messman
[WSJ] A Novell tegnap hozta nyilvánosságra második pénzügyi negyedéves eredményeit. A szoftvergyártó vállalat éves szinten szerény árbevétel-növekedést ért el, miközben vesztesége jelentős mértékben csökkent.

Az április 30-án véget ért második pénzügyi negyedévben a Novell 276 millió dolláros árbevételt könyvelt el, szemben a tavalyi év bázisidőszakának 273,9 millió dolláros forgalmával. A vállalat vesztesége 28,6 millió dollár, részvényenként 8 cent volt, míg egy évvel korábban a veszteség 173,5 millió dollárra, részvényenként 48 centre rúgott. Az egyszeri költségeket nem számítva a veszteség 6,8 millió dollár, részvényenként 2 cent volt. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 3 centes részvényenként veszteséget prognosztizáltak.

Jack Messman, a Novell elnök-vezérigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta: ugyan jó hír, hogy a nehéz iparági környezet ellenére is sikerült mind negyedéves, mind pedig éves szinten enyhén növelni az árbevételt, rendkívül kiábrándító, hogy a vállalat még mindig nem érte el a nyereségküszöböt. Ezért, tette hozzá, további költségcsökkentő lépések várhatóak.

A vállalat NetWare szoftverének forgalma 9 százalékkal csökkent éves szinten, amely jelentősen alacsonyabb az utóbbi öt negyedév során mutatkozó 15 százalékos visszaesésénél. A vállalatvezetők szerint a NetWare-eladások felülmúlják a várakozásokat, ami részben a linuxos változat bejelentésének is köszönhető.

A Novell tegnap tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra eredményeit. Részvényeinek árfolyama a rendes kereskedésben 2,5 százalékkal 2,72 dollárra csökkent, majd a tőzsdezárás után 2,82 dollárra emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról