Szerző: Vörös Péter

2003. május 2. 13:04

Megkétszerezte nyereségét a Canon

[WSJ] A Canon szerdán tette közzé első negyedéves pénzügyi eredményeit, a cég nettó nyeresége több mint kétszeresére emelkedett, elsősorban a digitális kamerák iránti erős keresletnek köszönhetően. A vállalat egyúttal megemelte éves kilátásait.

Canon [WSJ] A Canon szerdán tette közzé első negyedéves pénzügyi eredményeit, a cég nettó nyeresége több mint kétszeresére emelkedett, elsősorban a digitális kamerák iránti erős keresletnek köszönhetően. A vállalat egyúttal megemelte éves kilátásait.

A japán cég nettó nyeresége 597,1 millió dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 264,36 millió dollárral. A forgalom 5,43 milliárd dollárról 6,10 milliárd dollárra emelkedett, ami 12 százalékos növekedésnek felel meg.

A vállalat egyúttal megemelte éves kilátásait is, a várakozások szerint a nyereség 26 százalékkal 2 milliárd dollárra fog emelkedni, míg a forgalom 7 százalékkal 26,27 milliárd dollárra fog nőni.

Az első negyedévvel kapcsolatban a Canon közölte, hogy a számítógépek, a számológépek és az egyéb vállalati IT termékek forgalma csökkent a PC-eladások visszaesése miatt, ugyanakkor javult a kereslet a lézernyomtatók és a chipgyártásban használt berendezések iránt.

A nyereség növekedése ugyanakkor főként a digitális kamerák eladásainak volt köszönhető. A cég szerint ez a piac az idei év hátralévő részében is növekedni fog. A vállalat arra számít, hogy a színes nyomtatók piaca is erős marad.

A tavalyi év vége felé bemutatott új digitáliskamera-modellek (például a PowerShot G3 és a PowerShot S45) forgalma nagyon jól alakult. A digitális kamkorderek forgalma szintén erős volt, ugyanakkor a hagyományos fényképezőgépek eladásai tovább csökkentek. A Canon-kamerák összes forgalma 37 százalékkal 979,88 millió dollárra emelkedett az első negyedévben.

Az iraki háború a vártnál jóval hamarabb ért véget, ugyanakkor az atípusos tüdőgyulladás (SARS) terjedése hatással lehet a cég forgalmára, egyrészt azért, mert érintheti a termelést a vállalat kínai gyáraiban, másrészt azért, mert kihathat a turizmusra és a fogyasztók hangulatára.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról