:

Szerző: castor

2003. április 9. 19:04

Már kapható PlayStation 2-re a Midnight Club második része

A Rockstar Games legfrissebb sajtóközleménye szerint már megvásárolható a Midnight Club című játékuk második részének PlayStation 2 konzolra fejlesztett változata. A program xboxos verziója idén júniusban fog megérkezni.

A Rockstar Games legfrissebb sajtóközleménye szerint már megvásárolható a Midnight Club című játékuk második részének PlayStation 2 konzolra fejlesztett változata. A program xboxos verziója idén júniusban fog megérkezni.

A fejlesztők szerint a játék leginkább a Halálos Iramban című akciófilmre hasonlít, ugyanis nekünk is éjszaka, a város kihalt utcáin kell bizonyítanunk rátermettségünket a többiekkel szemben. Ehhez három helyszín (Los Angeles, Párizs, Tokió) áll majd rendelkezésünkre, és összesen 30 járművet vezethetünk, melyek közt vegyesen szerepelnek autók és motorok is.

Dan Houser elmondta, hogy nagy figyelmet fordítottak a hatalmas kiterjedésű városok felépítésére, és az online játékmódok kidolgozására. Véleménye szerint a Midnight Club 2 újradefiniálja majd a versenyjáték fogalmát.

Biztató, hogy az amerikai hivatalos PlayStation Magazine ehavi számában megjelent egy cikk a Midnight Club 2-ről, melyben 5/5 csillagot kapott, és a hónap játékának választották.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.