:

Szerző: Barna József

2003. március 7. 08:55

Intel: gyengén alakulnak a flash-eladások

Andy Bryant
Andy Bryant
[CNET] Az Intel tegnap szokásos negyedéves pénzügyi tájékoztatóján enyhén csökkentette az első negyedévre vonatkozó forgalom-előrejelzését. A vállalat közölte, hogy noha a mikroprocesszorok forgalma a vártnál jobban alakult, a januári áremelést követően a flash memóriák iránti kereslet igen lanyha.

Az Intel az első negyedévre 6,6 és 6,8 milliárd dollár közötti árbevételt vár. Korábban a cég 6,5 és 7 milliárd dollár közötti forgalmat jelzett előre. A Thomson First Call által megkérdezett elemzők 6,75 milliárd dolláros árbevétel mellett 12 centes részvényenkénti nyereséget jeleztek előre. A várható profitról az Intel nem adott információt.

Andy Bryant, a vállalat pénzügyi vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy az első negyedévben -- amely tradicionálisan jelentős visszaesést hoz a korábbi negyedévhez képest -- a mikroprocesszorok forgalma felülmúlja a szezonális mintákat. Azonban ez közel sem jelenti azt, hogy a gazdaság fellendülése megkezdődött volna, tette hozzá.

A vállalatvezető azonban beszámolt arról is, hogy csalódást okoz a flash memóriák forgalma. Amint az ismert, az Intel idén januártól jelentősen, 20-40 százalékkal megemelte flash termékeinek árát, hivatkozva a rendkívül erős keresletre. A vállalat riválisai, többek között az Advanced Micro Devices, a Fujitsu és a Sharp, azonban nem követték a piacvezető lépését.

"Amikor az áremelés mellett döntöttünk, számítottunk némi forgalomcsökkenésre. Azonban alulbecsültük ennek mértékét" -- közölte Bryant. Mint mondta, vállalata a negyedév során nagy valószínűséggel veszített piaci részesedéséből a régi árakhoz ragaszkodó riválisok javára. Azonban az Intel kitart korábbi stratégiája mellett, és nem csökkenti árait.

Az Intel tegnap tőzsdezárás után hozta nyilvánosságra frissített előrejelzését. A rendes kereskedésben a vállalat részvényárfolyama 28 centtel 16,70 dollárra, majd a tőzsdezárás utáni kereskedésben további 74 centtel 15,96 dollárra csökkent.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.