Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Az IBM 2 milliárd dolláros IT kihelyezési szerződést kötött a Visteonnal

Vörös Péter, 2003. február 13. 13:55
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

[CNET, WSJ] A két cég tegnap bejelentette, hogy 10 éves, 2 milliárd dolláros megállapodást kötöttek, amelynek keretében az IBM fogja menedzselni az autóalkatrész-gyártó Visteon számítógépeit és más IT erőforrásait.

[CNET, WSJ] A két cég tegnap bejelentette, hogy 10 éves, 2 milliárd dolláros megállapodást kötöttek, amelynek keretében az IBM fogja menedzselni az autóalkatrész-gyártó Visteon számítógépeit és más IT erőforrásait.

A Dearborn (Michigan) központú Visteonnak 77 ezer alkalmazottja és 180 gyára van szerte a világon. Az IBM Global Services részleg számos IT feladatot fog ellátni a cégnél, egyebek között számítógépek és hálózatok adminisztrálását, új szoftverek fejlesztését és katasztrófa-helyreállítási tervek kezelését.

A Ford Motortól 2000-ben kivált Visteon azt reméli az IBM-szerződéstől, hogy csökkenteni fogja költségeit, hatékonyabban fog együttműködni beszállítóival és jobban tud saját termékeire összpontosítani. Az ügylet keretében a cégtől kisebb számú alkalmazott kerül át az IBM-hez, elbocsátásokra várhatóan nem kerül sor.

Önállósodása óta a Visteon igyekezett diverzifikálni tevékenységét a világ második legnagyobb autógyártójától, ezzel együtt a cég forgalmának 80 százalékát még mindig a Ford adja. A Visteon jelenleg is a Ford számítástechnikai rendszereit használja működéséhez.

"Az IBM együttműködés javítani fogja IT szolgáltatásaink minőségét és termékeink piacra dobási sebességét" -- mondta Mike Johnston, a Visteon elnöke. "A megállapodás rugalmasabbá teszi működésünket, mivel az IT kiadások változó költséggé alakulnak át, a szolgáltatásokat így hozzá tudjuk igazítani üzleti követelményeinkhez."

"A szerződés értelmében az IBM átveszi a Visteon IT részlegének szerepét" -- mondta Duffy Gaynor, az IBM Global Services stratégiai outsourcing alelnöke. "Ezentúl mi leszünk a Visteon globális IT szolgáltatója."

Az IBM szerint a megállapodás többről szól, mint hálózatok tervezéséről és elromlott PC-k megjavításáról. A Nagy Kék arra számít, hogy segíteni fogja a Visteont a Ford Motor IT rendszereiről a keresleti alapon történő IT modellre történő áttérésre. A szerződés értelmében a Visteon egy bizonyos mennyiségű számítástechnikai vagy adattárolási kapacitást kap az IBM-től, és ha szükséges, akkor annál többet is használhat.

"Mihelyt elérjük ezt a független helyzetet, segíteni fogunk abban, hogy áttérjenek a 'közmű-alapú' modellre" -- mondta Gaynor. "Az ügyfél a szerződés révén rugalmas IT szolgáltatásokhoz jut és csak a felhasznált erőforrásokért kell fizetnie."

Az IBM december végén kötött egy 5 milliárd dolláros IT tevékenység-kihelyezési megállapodást a J.P. Morgan Chase-szel, december közepén pedig egy 2,5 milliárd dolláros IT outsourcing szerződést a német Deutsche Bankkal. A Visteon-szerződés így jól illeszkedik a nagyvállalati IT outsourcing trend erősödésébe, a jelek szerint egyre több vállalat szeretné az IT szolgáltatásokat közműként kezelni.

Az IBM szerint egyre több vállalat választja azt az utat, hogy nem házon belül oldja meg az olyan IT tevékenységeket mint a hálózatépítés vagy az asztali PC-k karbantartása, hanem külső szakértő céget bíznak meg ezekkel a feladatokkal és havi számlát kapnak az elvégzett szolgáltatásokról.

Az IBM ezt a trendet kulcsfontosságúnak tartja abból a szempontból, hogy sikeres lesz-e az áttérése a hardverekről a szolgáltatásokra. A Nagy Kék ugyanakkor egy lépéssel előbbre szeretne lépni a hagyományos tevékenység-kihelyezésen a "Computing On Demand" (keresleti alapú számítástechnika) elnevezésű új kezdeményezéssel. Ez a stratégia -- amely a cég számos kezdeményezését köti össze az IBM Global Serviceszel -- olyan termékek és üzleti folyamatok fejlesztésére összpontosít, amelyek révén az ügyfelek úgy tudják megvenni és használni a számítástechnikai erőforrásokat, mint a közműveket és automatikusan hozzá tudják azokat igazítani a követelményeikhez.

Tavaly az IBM teljes forgalmának 45 százalékát, 36,4 milliárd dollárt tettek ki a szolgáltatások. Ezen a területen az IBM vetélytársai az EDS, a HP és az Affiliated Computer Services.

Az IBM részvényárfolyama szerdán 1,01 dollárral (1,30 százalékkal) 76,50 dollárra csökkent. Az elmúlt egy évben a részvényárfolyam 54,01-109,15 dollár között volt.