:

Szerző: castor

2003. január 15. 19:00

Csak februárban várható a Splinter Cell akciójáték PC-s verziójának megjelenése

Az Ubi Soft bejelentette, hogy elhalasztják a Splinter Cell akciójáték PC-s verziójának január végi megjelenését. A cég azonban ígéretet tett rá, hogy a program még februárban napvilágot lát. A hír azért is érdekes, mivel a párhuzamosan fejlesztett xboxos változat ekkor már 4 hónapja lesz a piacon.

Az Ubi Soft bejelentette, hogy elhalasztják a Splinter Cell akciójáték PC-s verziójának január végi megjelenését. A cég azonban ígéretet tett rá, hogy a program még februárban napvilágot lát. A hír azért is érdekes, mivel a párhuzamosan fejlesztett xboxos változat ekkor már 4 hónapja lesz a piacon.

A játék történetét a híres bestselleríró, Tom Clancy alkotta meg. A fejlesztést pedig a Red Storm csapat (Rainbow Six-sorozat, Ghost Recon, The Sum of All Fears) végezte. A program xboxos változata 2002 novemberében jelent meg, és hatalmas sikert aratott. Angliában például 40 ezer darabot adtak el belőle az első hétvégén, és jelenleg is az ottani toplista felsőbb részén tanyázik. A mai sajtóközleményben szerepel, hogy Észak-Amerikában a megjelenés óta összesen 1 millió, míg Európában 600 ezer darabot adtak el belőle. Több szaklapban az "Év Xbox Játéka" címet is elnyerte.

A Red Stormtól eddig megszokott játékoktól eltérően a Splinter Cellben nem egy csapat irányítása lesz a feladat, hanem -- a Metal Gear Solid 2-höz hasonlóan -- egyedül kell bejutnunk egyes ellenséges helyszínekre. Két küldetés között a cselekményszál előregördülését FMV átvezető videók segítik majd. A feladatok végrehajtása közben előforduló helyzetek reálisabbá tétele érdekében pedig a fejlesztőcsapat még a SWAT és a SEAL kommandó szakmai tanácsait is kikérte.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.