:

Szerző: Vörös Péter

2002. november 22. 10:08

A BMC Software profitfigyelmeztetést tett közzé

[Bloomberg] A mainframe és hálózati menedzsment szoftvereket gyártó BMC Software csütörtökön közölte, hogy a harmadik pénzügyi negyedéves illetve a 2003-as pénzügyi éves nyereség némileg alatt maradhat a Wall Street előrejelzéseinek.

A houstoni központú cég arra számít, hogy a harmadik pénzügyi negyedéves pro forma nyereség részvényenként 7-10 cent lesz -- a First Call által megkérdezett elemzők részvényenként 9 centes eredményt vártak. A BMC szerint a 2003-as pénzügyi évben a pro forma nyereség részvényenként 32-39 cent között lesz -- a Wall Street várakozása részvényenként 38 cent volt. A cég októberben még azt jelezte előre, hogy a 2003-as pénzügyi évben a nyereség részvényenként 36-42 cent lesz.

Az előrejelzésben nincsenek benne egyes egyedi tételek, viszont benne vannak a Remedy egyes eredményei. A BMC a Remedy-t a Peregrine Systems-től vette meg, miután a gondokkal küzdő szoftvergyártó szeptemberben csődvédelmet kért. A BMC csütörtökön jelentette be, hogy lezárult a Remedy 355 millió dolláros felvásárlása.

A cég arra számít, hogy 2003-ban a működésből származó cash flow körülbelül 500 millió dollár lesz, ez 50 millió dollárral több a korábbi előrejelzéseknél. A cég részvényárfolyama csütörtökön 50 centtel (2,86 százalékkal) 18,00 dollárra emelkedett. A részvényárfolyama az idén 6,9 százalékkal erősödött, az elmúlt egy évben pedig 10,85-22,29 dollár között volt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.