:

Szerző: castor

2002. november 9. 16:02

Imperium Galactica 3 rajzpályázatot hirdetett a CDV Software

Egy érdekes rajzpályázatot hirdetett az Imperium Galactica 3 játék kiadója, a német CDV Software Entertainment. A cél egy olyan űrhajó tervezése, mely illeszkedik a program világához. A pályázat megvalósítására vonatkozó információkat, valamint a beküldési címet a CDV honlapján lehet megtalálni.

Egy érdekes rajzpályázatot hirdetett az Imperium Galactica 3 játék kiadója, a német CDV Software Entertainment. A cél egy olyan űrhajó tervezése, mely illeszkedik a program világához. A pályázat megvalósítására vonatkozó információkat, valamint a beküldési címet a CDV honlapján lehet megtalálni.

A pályázat első helyezettje egy kétnapos kirándulást nyer a CDV karlsruhei központjába, ahol betekintést nyerhet a játékok fejlesztésének menetébe. A második és harmadik helyezett egy-egy ajándékcsomagot, illetve egy Imperium Galactica 3: Genesis játékszoftvert kap, melyet a fejlesztők dedikálnak. Ezenkívül az a megtiszteltetés is éri három legjobb rajz tulajdonosát, hogy mindegyikükről elneveznek egy-egy holdat a játékban.

Az új rész, a Genesis mind kivitelezésében, mind irányításában 3D-s, alkalmazkodik a kor elvárásaihoz és a játékosok igényeihez: az első két részhez képest sokkal nagyobb szerepet kapnak az űrcsaták. A Genesis a taktikai játékélményt és a sztorit helyezi középpontba, míg a birodalomépítés és a kolonizáció kevésbé hangsúlyos.

A közeljövőben induló történet főhősét a játékos személyesíti meg, az ő életét, az általa vezetett hadiflotta csatáit mutatja be a játék. Mindez küldetésről-küldetésre bontakozik ki, a sokszínűségről pedig párhuzamos mellékszálak gondoskodnak, melyekben új űrhajókat, technológiákat és hősöket szerezhetünk. A játék történetét a népszerű fantasy és sci-fi regényíró, a M.A.G.U.S. és a Codex szerepjátékok megálmodója, Nyulászi Zsolt írta.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.