Szerző: Bodnár Ádám

2002. november 7. 15:27

A Nokia Series 60 szoftverplatformra áll át a Microsoft Smartphone 2002 egyik legnagyobb támogatója

A brit Sendo mobiltelefon-gyártó ma bejelentette, hogy nem dobja piacra Microsoft Smarthpone 2002 operációs rendszerre épülő Z100 mobiltelefonját, helyette a Nokia Series 60 szoftverplatformot építi okostelefonjaiba.

A brit Sendo mobiltelefon-gyártó ma bejelentette, hogy nem dobja piacra Microsoft Smarthpone 2002 operációs rendszerre épülő Z100 mobiltelefonját, helyette a Nokia Series 60 szoftverplatformot építi okostelefonjaiba.

Annak ellenére, hogy a Sendo a Microsoft egyik partnere volt a Smartphone 2002 fejlesztésében és bemutatásában, a cég mégis úgy határozott, hogy "ejti" a Z100 telefont, amelynek piaci premierje egy pár héten belül lett volna esedékes. "Nem lesz Microsoft-alapú termékünk, nem lesz Z100" -- mondta Hugh Brogan, a Sendo vezérigazgatója.

A Sendo Z100 csupán 99 gramm súlyú, az egyik legkisebb és legkönnyebb GPRS telefon. TFT kijelzője 65000 színt képes megjeleníteni. A 900, 1800 és 1900 MHz-es GSM szabványokat támogató tri-band telefon Európa és Ázsia mellett Amerikában is működőképes.

A készülék szórakoztató terminálként, digitális zenelejátszóként is használható, a számokat USB, IrDA és soros kapcsolódási felületeken, Multimedia Card, Secure Digital memóriakártyák segítségével helyezhetjük el benne. A CeBIT-en bemutatott telefonokhoz hasonlóan a Z100 is támogatja a Java alapú programokat, szoftvereket. A telefonban 32 MB memória található alapból, a készüléket a Texas Instruments ARM9-alapú processzora működteti.

A dél-koreai Samsung és a japán Mitsubishi mellett a brit Sendo elsőként csatlakozott a Microsofthoz a Smartphone 2002 adaptálásában és népszerűsítésében. Bár a Sendo nem jelentős szereplő a mobilpiacon, a cég döntése mégis jelzésértékű a redmondi szoftveróriás számára. Brogan szerint a Sendo azért döntött mégis a Nokia Series 60 platform mellett, mert annak hozzáférhető és módosítható a forráskódja, így a cég saját igényeihez tudja alakítani.

A Microsoft operációs rendszertől történő elfordulás egyben komoly csúszást és bevételkiesést is jelent a Sendo számára. A vállalat eredeti terveiben az szerepelt, hogy több egymillió Z100 mobiltelefont értkesít. Brogan elmondása szerint a Series 60 platformra épülő mobiltelefonok legkorábban 7-8 hónap múlva jelenhetnek meg a cég kínálatában.

A Series 60 platformot a Nokia mellett a Panasonic, a Siemens és a Samsung is használja. A Series 60 mintegy 60 százalékos részesedéssel rendelkezik az "okostelefonokba" szánt szoftverek piacán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról