:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. november 4. 16:20

Hat új mobiltelefont mutatott be a Nokia

A müncheni Nokia Mobile Internet Conference rendezvényen a világ első számú mobiltelefon-gyártója, a finn Nokia összesen hat új készüléket mutatott be, amelyek színes kijelzővel rendelkeznek, támogatják a Java alkalmazásokat, valamint a multimédis üzenetküldést. A cég ezen felül bejelentette, hogy a jövőben klasszikus konzoljátékokat tesz elérhetővé mobiltelefonokon. A Nokia februárban dobja piacra játékra kifejlesztett N-Gage kiegészítőjét, illetve a hozzá tartozó programokat.

A ma bemutatott telefonok sorában az első a Nokia 6800, amelynek érdekessége, hogy gyors szövegbevitelre tervezték. Ez nem csak üzenetküldésnél lehet hasznos, hanem bármilyen adat -- például nevek, címek, feljegyzések, naplóbejegyzlsek -- bevitelénél megkönnyíti a felhasználó dolgát. A Nokia 6800 színes kijelzővel, beépített FM rádióval, valamint Java és MMS támogatással rendelkezik. A kétsávos készülék 2003 első negyedévében jelenik meg az európai piacon.

A divatos külsejű Nokia 7250 beépített kamerával, színes kijelzővel, MMS és Java támogatással, valamint FM rádióval rendelkezik. A háromsávos készülék a vállalat bejelentése szerint 2003 elején kerül az üzletekbe.

A világ legkisebb GPRS-t és MMS-t támogató, színes kijelzővel szerelt mobiltelefonja a Nokia 6100, amely háromsávos és 2002 végén kerül az üzletekbe.

Az aktív életstílus kedvelőinek szánja a Nokia az 5100 modellt, amely háromsávos, színes kijelzővel, Java és MMS támogatással rendelkezik és ütésálló tokban található. A készülék 2003 első negyedévében kerül a boltokba.

A titánötvözetből készült házba bújtatott, csúcskategóriás Nokia 8910i Java és MMS támogatással bír és Bluetooth adóvevővel is ellátták. A készülék kétsávos, GPRS mellett a HSCSD adatátviteli szabványt is támogatja. Megjelenése 2003 elején várható.

Az alsó kategóriás Nokia 2100 telefont elsősorban a kezdő felhasználóknak szánja a cég. Annak ellenére, hogy ez egy viszonylag olcsó készülék, mégis futtatja a Java alkalmazásokat. A készülék 2003 elején jelenik meg a boltokban.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.