Szerző: Barna József

2002. október 2. 10:08

A várakozásoknál gyengébben fogynak a Nintendo konzoljai

[Bloomberg, Dow Jones] A Nintendo tegnap közölte, hogy játékkonzoljainak forgalma várhatóan alatta marad a korábbi célkitűzéseknek, amiért elsősorban a japán és európai piac gyengesége tehető felelőssé. Ennek megfelelően a vállalat csökkentette az idei pénzügyi évre vonatkozó profitelőrejelzését is. A hír hatásárára a cég értékpapírjai kétéves mélypontra estek vissza, magukkal rántva számos videojáték-forgalmazó cég részvényeit is.

A Nintento módosított várakozásai szerint a március 31-én véget érő pénzügyi negyedévben 10 millió GameCube és 15 millió GameBoy Advance konzol talál gazdára, szemben a korábbi 12, illetőleg 19 milliós előrejelzésekkel. Egyben a vállalat a nyereségvárakozásait 80 milliárd jenre csökkentette a korábbi 90 milliárdos célkitűzésről.

A hír hatására a Nintendo részvényárfolyama 7%-kal kétéves mélypontra esett vissza. A japán vállalat értékpapírjai az idén 44%-ot veszítettek értékükből. A Nintendo-papírok mélyrepülése egyben magával rántott számos videojáték-forgalmazó céget, így a THQ-t, az Electronic Artsot és az Activisiont.

Elemzők szerint azonban a piac túlreagálta a Nintendo bejelentését, ugyanis a videojátékokat forgalmazó vállalatok várhatóan erős ünnepi szezon és negyedévek elé néznek. Többen vélik úgy, hogy a Nintendo gyenge eredményeit kizárólag magának köszönheti, mert a piac egészséges. Néhányan abban is kételkednek, hogy a japán cég képes lesz elérni a lejjebb szállított várakozásokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról