:

Szerző: Ady Krisztián

2002. szeptember 6. 15:17

A Sonicblue további megszorító lépésekre kényszerül

L. Gregory Ballard
Gregory Ballard
[WSJ] A Sonicblue tegnap közleményben tudatta, hogy a vállalat átszervezésének részeként elbocsátja alkalmazottainak 25%-át, és működését Santa Clara-i központjába vonja össze. A nehéz helyzetben lévő, szórakoztatóelektronikai eszközöket forgalmazó cég megválik néhány vezetőjétől is, így Roger Hackett értékesítésért felelős alelnöktől és Andy Wolfe technológiai igazgatótól.

A Sonicblue még az év végéig befejezi a most bejelentett megszorító lépéseket. Ezek részeként a vállalat megválik 100 alkalmazottjától (a cég jelenleg 400 munkatársat foglalkoztat). Ezen túlmenően pedig scottsdale-i (Arizona) és tigardi (Oregon) irodáit a Santa Clara-i központba olvasztja be. Gregory Ballard, a vállalat megbízott elnök-vezérigazgatója a közleményben közölte, hogy noha nehéz döntést hozott a cég, mindez szükséges a pénzügyi eredmények javítása érdekében.

Amint arról beszámoltunk, a vállalat igazgatótanácsa augusztus elején menesztette a tanács elnökét és a cég elnök-vezérigazgatóját, Kenneth Potashnert. Potashner állítása szerint egy, a cég által a vezetőknek részvényvásárlásra adott hitelek visszafizetése kapcsán kialakult igazgatótanácsi vita miatt kellett távoznia posztjáról. A cég ugyanis közel 600 000 dollárnyi kölcsönt nyújtott a vezetőség tagjainak, hogy azok részvényeket vásárolhassanak a Sonicblue leányvállalatában, a RioPortban. A tanács azonban megváltoztatta a kölcsönök visszafizetésének feltételeit, mégpedig úgy, hogy a vezetőknek nem kellett visszafizetniük azokat. Az ügy kapcsán Potashner három igazgatótanácsi tagot lemondásra szólított fel.

Potashner menesztését követően megbízott vezérigazgatónak Gregory Ballard-t, korábbi marketingért és termékmenedzsmentért felelős alelnököt nevezte ki a cég. Ballard kinevezésekor közölte, hogy a vállalat fordulóponthoz érkezett, és hogy a cég elsődleges prioritása a nyereséges működés visszaállítása. A Sonicblue a második pénzügyi negyedévben 23,5 millió dolláros nettó veszteséget ért el, szemben az egy évvel korábbi megfelelő időszak 312,5 millió dolláros veszteségével.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról