Szerző: Barna József

2002. július 5. 17:46

A Brit Nagydíjon már a HP márkajelzésével indul a BMW WilliamsF1 csapat

[Noguchi] A HP bejelentette, hogy a Brit Nagydíjon már az új cégjelzéssel indul a BMW WilliamsF1 csapat. A Compaq Computer Corporation 2000-ben aláírt szerződése értelmében a HP-val való egyesülést követően a HP lett a BMW WilliamsF1 csapat főszponzora. A brit versenytől kezdődően a HP márka veszi át minden, a csapattal kapcsolatos Compaq márkajelzés helyét, többek között a versenyautókon, a csapattagok egyenruháján, a hirdetési anyagokon, az istálló honlapján, illetve a hivatalos relikviákon is.

[Noguchi] A HP bejelentette, hogy a Brit Nagydíjon már az új cégjelzéssel indul a BMW WilliamsF1 csapat. A Compaq Computer Corporation 2000-ben aláírt szerződése értelmében a HP-val való egyesülést követően a HP lett a BMW WilliamsF1 csapat főszponzora. A brit versenytől kezdődően a HP márka veszi át minden, a csapattal kapcsolatos Compaq márkajelzés helyét, többek között a versenyautókon, a csapattagok egyenruháján, a hirdetési anyagokon, az istálló honlapján, illetve a hivatalos relikviákon is.

"Két hónappal ezelőtt, amikor a HP azt mondta, alig 60 nap múlva egy teljesen újramárkázott csapat indul majd a versenyen, úgy gondoltam, ez csak álom" -- nyilatkozta Frank Williams, a WilliamsF1 csapat főnöke. "Pedig igazuk lett. Üzletmenetünkben alig vettük észre az átmenetet, mégis amikor körbenéztem, sehol nem találtam egyetlen régi logót sem. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy 2000-ben ilyen elkötelezett technológiai partnert és főszponzort találtunk, és meggyőződésünk, hogy az új HP-val még sikeresebbek leszünk."

A márkajelzések lecserélésével a HP az új mobil informatikai központot is bemutatja. A Bluetooth-alapú WLAN (vezeték nélküli helyi hálózat, wireless LAN) infrastruktúra telepítésével lehetővé teszik a rövid hatótávú vezeték nélküli kommunikációt. A HP hagyományos vezetékes hálózatot és több ISDN-, illetve analóg telefonvonalat is telepít, amelyek a versenyek alatt a HP és a BMW WilliamsF1 csapat közötti kommunikációt és a folyamatos adatfeldolgozást szolgálják.

A Forma-1 csapat további támogatása azt is jelzi, hogy a BMW WilliamsF1 bízik az új HP-ban, s hogy a vállalat iparágvezető termékeivel, megoldásaival és szolgáltatásaival nagyszerűen támogatja majd a csapat munkáját mind a verseny előtt, mind a futamok közben. A HP természetesen ugyanilyen magas szinten támogatja a WilliamsF1 az angliai Grove-ban, illetve a BMW-nél, Münchenben működő kutatási-fejlesztési központját.

A BMW WilliamsF1 istálló a HP iparágvezető vállalati IT megoldásainak teljes skáláját kihasználja: a szerverektől kezdve az adattárolási rendszereken, rendszer-felügyeleti szoftvereken, nyomtatási és képkezelési megoldásokon, személyi számítógépeken, személyi mobileszközökön át a projektek teljes életciklusát átfogó informatikai szolgáltatásokig. A HP legújabb technológiai megoldásaival a BMW WilliamsF1 optimalizálni tudja a versenyautók teljesítményét, mechanikai és aerodinamikai tervezését, a tervek és az eredmények elemzését. Az istálló a HP iPAQ Pocket PC-it, Evo noteszgépeit, ProLiant szervereit és a nagyteljesítményű Tru64 Unix-alapú AlphaServer szuperszámítógépeket használja.

"A BMW WilliamsF1 csapat szponzorálása továbbra is nagyszerű alap a HP lényegének, céljainak kommunikálására, hiszen az istálló támogatásával bemutathatjuk legfontosabb célcsoportjainknak a HP termékeinek előnyeit, szolgáltatási szakértelmünket" -- nyilatkozta Andrew Collis, a Globális F1 Program és a Vállalati Szponzoráció EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) regionális igazgatója. "A HP a BMW WilliamsF1 választott partnere, a csapat technológiai szakértője. Szilárdan elköteleztük magunkat az istálló mellett. Ugyanúgy segítjük őket megfelelni a mindennapos kihívásoknak, ahogy ügyfeleinket és partnereinket szerte a világon: innovatív megoldásokat nyújtunk ügyfeleink valós problémáira."

A Brit Nagydíjon mutatkozik be a versenyautó új aerodinamikai csomagja is. A HP AlphaServer rendkívül sikeres bevezetésén felbuzdulva a HP és a BMW WilliamsF1 csapat úgy döntöttek, megduplázzák a szuperszámítógép feldolgozási kapacitását. Az új HP AlphaServer HPC320 segítségével az egész istálló munkája hatékonyabbá válik, az aerodinamikai tervezéstől, a gyártási döntéseken át egészen a gyártóműhelyig és a versenypályáig.

A HP a csapat adattárolási hálózatát (Storage Area Network, SAN) is továbbfejlesztette: a tárkapacitást 30 százalékkal növelték, s a memóriát is kiegészítették 32 gigabájttal, 128 gigabájtra. A kétszeres memóriacsatoló (dual memory channel interconnect) használatával az új rendszer nagy teljesítményű, rendkívül rugalmasan méretezhető megoldást biztosít.

A legutóbbi beruházásokkal a BMW WilliamsF1 csapaté lett az Egyesült Királyság legnagyobb egyrendszeres autóipari szuperszámítógép-fürtje, és ezt teljes egészében a HP szállította.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról