:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. június 6. 10:44

120 millió tranzisztorból áll az NVIDIA következő generációs grafikus processzora, az NV30

A Wired című újság legfrissebb számában interjút közölt Jen-Hsun Huanggal, az NVIDIA vezérigazgatójával. A piacezető cég első embere természetesen szót ejtett az ősszel megjelenő NV30 videochipről is, amelyről elárulta, hogy összesen mintegy 120 millió tranzisztorból fog állni.

A Wired című újság legfrissebb számában interjút közölt Jen-Hsun Huanggal, az NVIDIA vezérigazgatójával. A piacezető cég első embere természetesen szót ejtett az ősszel megjelenő NV30 videochipről is, amelyről elárulta, hogy összesen mintegy 120 millió tranzisztorból fog állni.

Mint ismeretes, az NVIDIA az ősz folyamán -- alighanem októberben -- mutatja be vadonatúj grafikus processzorát, amelyet egyelőre NV30 kódnéven ismerünk. A teljes körű DirectX 9.0 gyorsítást ígérő chipet a tajvani TSMC fogja gyártani, még pedig 0,13 mikronos csíkszélességgel.

Tegnap számoltunk be az ATi következő generációs R300 grafikus chipjéről, amely az előzetes információk szerint mintegy 107 millió tranzisztortból áll. Az R300 szintén a TSMC üzemében készül majd, azonban egyelőre úgy hírlik, 0,15 mikronos csíkszélességgel.

Emlékezetes, hogy a pár hete megjelent Matrox Parhelia-512 és a 3Dlabs P10 kapcsán a cégek képviselői egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a teljes DirectX 9.0 gyorsításhoz igen bonyolult áramkörökre van szükség, amelyeket csak 0,13 vagy kisebb csíkszélességgel lehet gazdaságosan és jó minőségben gyártani.

A 80 millió tranzisztorból álló Matrox Parhelia-512 a tajvani UMC üzemében készül majd és a vállalat PR-menedzsere szerint 220 MHz körüli órajelen kerül forgalomba. Sebastian MacDougall szerint egy 80 millió tranzisztorból álló 0,15 mikronos csíkszélességgel gyártott lapkától a 220 MHz igen szép eredmény. Kíváncsian várjuk, mire lesz képes azonos gyártástechnológia mellett a több, mint 20 százalékkal több tranzisztort tartalmazó ATi R300, illetve az NVIDIA NV30.

Szólj hozzá a fórumban!

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.