:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. május 29. 11:29

15 százalékkal csökkent a szerverpiac az első negyedévben

[CNET] Az első negyedévben 15 százalékkal csökkent a szerverek piaca -- áll a Gartner jelentésében. Az élen továbbra is az IBM áll.

[CNET] Az első negyedévben 15 százalékkal csökkent a szerverek piaca -- áll a Gartner jelentésében. Az élen továbbra is az IBM áll.

A globális szerverpiacon továbbra is az IBM az első, a "Nagy Kék" piaci részeseése 27,8 százalék volt. A Hewlett-Packard részesedése 0,5 százalékponttal növekedett a tavalyi év első negyedévéhez képest, amely pontosan megegyezik a felvásárolt Compaq piacvesztésének mértékével. A HP és a Compaq összesen 25,7 százalékos részesedéssel rendelkeznek, ezzel megelőzik a 17,4 százalékos részesedéssel rendelkező Sun Microsystemset.

A második legnagyobb PC-gyártó Dell, amely Windows és Linux operációs rendszerre épülő szervereket forgalmaz, 6,9 százalékos piaci részesedést ért el, amely változatlan a tavalyi első negyedévhez képest.

A UNIX-alapú szerverek piaca 15,8 százalékkal 4,5 milliárdra csökkent, miközben a Sun megszilárdítota vezető pozícióját: a vállalat 1,7 százalékponttal 41 százalékra növelte részesedését, amely több mint kétszerese az IBM által elért 18,5 százaléknak. A HP és a Compaq összesen 28 százalék részesedést szezett.

A Linux operációs rendszer futtató szerverek piaca a tavalyi első negyedévhez képest 54,7 százalékkal 400 millió dollárra nőtt. Ezen a piacon az IBM vezet.

Az Intel-alapú szerverek piaca 14,3 százalékkal 3,9 milliárd dollárra csökkent. Ezen a piacon a Compaq 25,2 százalékos részesedést ért el és így piacvezető pozíciót szerzett.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.