Az internethez hozzáférők 9 százaléka on-line banki ügyfél
Az internetes banki szolgáltatásokra legfogékonyabbak a diplomás, 39 éven aluli, nagyvárosi felnőttek. Többek között ezt állapította meg Bokker Sándor, a Netsurvey Internetkutató Intézet igazgatója budapesti, szerdai sajtótájékoztatóján.
A pénzügypiaci kutatás keretében a Netsurvey munkatársai online felmérés útján kérdeztek meg bankolási szokásaikról 400 olyan gyakori internetezőt, akik egyben valamely pénzintézet ügyfelei is. A megkérdezettek mintája több fontos szocio-demográfiai szempontból reprezentatív a 626 ezres hazai gyakori internetező populációra.
Jellemző, hogy a bankok online ügyfeleinek kétharmada naponta használja az internetet, egyharmada pedig hetenként többször. Még nagyobb a jelentősége annak, hogy az internet mégoly gyakori használata a mostaninál tudatosabb legyen, hangsúlyozta Bokker Sándor. Az internet használatának leggyakoribb oka még mindig a böngészés, keresés és e-mailezés.
Az idei első negyedévi felméréseik szerint egyelőre 151 ezren használják ki az elektronikus bankolás előnyeit kisebb-nagyobb gyakorisággal. Az online szolgáltatások közül legnépszerűbb a számlaegyenleg-lekérdezés és a forint-átutalási megbízás adása. Az on-line banki szolgáltatókat a felhasználók közel fele otthonról veszi igénybe.
A kutatás legfrissebb eredményei szerint az online bankolás inkább hódít a férfiak, mint a nők körében. A használók aránya a nemek között ugyanis kétharmad-egyharmad. Az internetes bankolás további terjedése részben attól várható, hogy a világhálóhoz hozzáférők jelenlegi másfél milliós tábora tovább növekedjen, ugyanakkor a hozzáférés még nem egyenlő a használattal. Hiszen az internethez hozzáférők 9 százaléka használja bankügyek lebonyolításához a világhálót.
OTP, Erste Bank, Postabank, valamint a Budapest Bank, illetve a Kereskedelmi és Hitelbank -- ez az internetet leggyakrabban, hetenként többször használó, úgynevezett heavy user 626 000 honfitársunk fő bankjainak sorrendje. Érdekes, hogy az online bankolók legtöbbje számára fő banknak sorrendben az OTP Bank, a CIB Bank és a CitiBank, illetve az Inter-Európa Bank számít. Másrészt az internetes bankolás terjedését könnyítené a hatékonyabb tájékoztatás is. A leggyakoribb internetezők 22 százaléka ugyanis nem tudja, hogy fő bankja nyújt-e egyáltalán online banki szolgáltatást. További 10 százalék pedig azt nyilatkozta, hogy tudomása szerint fő bankja nem nyújt ilyen szolgáltatást.
Az internet leggyakoribb használói között azokat, akik nem élnek az online bankolási lehetőségekkel, megkérdezték az okokról. Legtöbben azt az indokot mondták, hogy személyesen egyszerűbb elintézni a dolgokat (32%); majd hogy nem tartják biztonságosnak (30%); illetve hogy ritkán kell pénzügyeket intézniük (29%). Bokker Sándor bejelentette, hogy a piac gyors változásainak követése érdekében félévenként megismétlik a felmérést.