Szerző: Barna József

2002. május 16. 22:31

Lindows-per: a Microsoft nem jogosult a Windows szó kisajátítására

[ZDNet] A Microsoft Windows márkanévvel kapcsolatos követelései egyre ingatagabb lábakon állnak: a Lindows-perben eljáró szövetségi bíró ugyanis a héten ismét megkérdőjelezte a cég azon állítását, mely szerint a Windows nem tekinthető általános értelemben (azaz nem csupán a Microsoft termékeinek megnevezésére) használt terminusnak.

[ZDNet] A Microsoft Windows márkanévvel kapcsolatos követelései egyre ingatagabb lábakon állnak: a Lindows-perben eljáró szövetségi bíró ugyanis a héten ismét megkérdőjelezte a cég azon állítását, mely szerint a "Windows" nem tekinthető általános értelemben (azaz nem csupán a Microsoft termékeinek megnevezésére) használt terminusnak.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Microsoft még tavaly decemberben perelte be a Lindows.com nevű céget arra hivatkozva, hogy a cég és tervezett termékének neve túlságosan is hasonlít a Microsoft által hosszú évek alatt sikerre vitt és a cég által bejegyeztetett Windows márkanévre. Az ügyben eljáró John C. Coughenour bíró március közepén elutasította a Microsoft azon kérelmét, hogy a bíróság határozatban tiltsa meg a cég LindowsOS nevű, Linux alapú operációs rendszerének forgalmazását addig, amíg ítélet nem születik a perben.

Mi több, a bíró egyben kétségbe vonta a Windows márkanév védjegyként való bejegyzésének jogosságát is. Coughenour szerint ugyanis nem volt bölcs döntés a Microsoft részéről, hogy annak idején egy olyan terminust választott termékének megnevezésére, melyet általánosan használ a szakma az ablakkezelésre alkalmas grafikus felületek esetében. Ráadásul, tette hozzá, az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyhivatala az 1990-es évek elején hasonló indokok miatt számos alkalommal elutasította a Microsoft kérelmét, mígnem 1995-ben részletesebb indoklás nélkül bejegyezte azt.

A Microsoft természetesen fellebbezet az előzetes állásfoglalás ellen. Ám Coughenour kedden egy hétoldalas határozatban megismételte korábbi döntését, mondván, mind a Microsoft riválisai, mind pedig a szótári meghatározások azt bizonyítják, hogy a fogyasztói szóhasználatban a "windows", a "window" és a "windowing" szavak általánosan egy bizonyos fajta felhasználói interfészt jelölnek. A terminus tehát általánosnak és nem specifikusnak tekinthető.

Ítéletében továbbá a bíró megemlíti azt is, hogy a Microsoft a saját maga által kiadott dokumentumokban is gyakorta használja a kifejezést olyan szoftvertermékek megnevezésére, amelyek ablakkezelési képességekkel bírnak.

A Lindows életre hívója, Michael Robertson a következőképpen kommentálta a döntést: "Ezúttal a Microsoft stratégiája nemcsak csődöt mondott, hanem visszafelé sült el. Az, ahogyan a Microsoft jogi támadásokkal megpróbálja megfélemlíteni a Lindows.com-ot csupán annak a folyamatos harcnak a része, melyet ők bármely potenciális rivális ellen folytatnak."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról