Szerző: Bodnár Ádám

2002. május 11. 12:37

Microsoft-per: a Microsoft tanúja szerint is elkészíthető a Windows lecsupaszított változata

John Bennett
John Bennett
A Microsoft-per utoljára meghallgatott tanúja szerint valóban lehetséges a Windows egyes részeinek eltávolítása, mégha nagyon bonyolult is lenne. A Colorado Egyetem számítástudományi professzora, John Bennett korábban azt vallotta, hogy a lecsupaszítható Windows "technikailag kivitelezhetetlen".

A kilenc felperes államot képviselő jogász kérdésére válaszolva Bennett elmondta, hogy a szoftverekkel gyakorlatilag bármi lehetséges. "Csak azon múlik, mennyire nehéz megcsinálni és mennyi munka kell hozzá" -- mondta Bennett.

A felperes államok azt szeretnék elérni, hogy a Microsoft olyan Windows-verziót dobjon piacra, amelyből szabadon eltávolíthatók egyes szoftverek, például az Internet Explorer vagy a Media Player. Az államok szerint egy "moduláris" Windows-változat megjelenése élénkítené a versenyt a szoftverek piacán. A Microsoft által felvonultatott tanúk, így maga Bill Gates is, korábban úgy érvelt a bíróság előtt, hogy mivel a Windows programkódja erőteljesen összetett, egyes alkalmazások eltávolítása veszélyeztetné a megmaradtak funkcionalitását.

Bennett volt a tárgyaláson meghallgatott több mint 30 tanú közül az utolsó. Írásos vallomásában korábban kijelentette, hogy a Windows moduláris változatának elkészítése rendkívüli módon megnövelné a operációs rendszer fejlesztésének költségeit és szinte lehetetlenné tenné a terméktámogatást.

Az államokat képviselő ügyész, Steve Kuney szerint Bennett eltúlozza az államok által indítványozott intézkedések hatásait. Kuney szerint Bennett azon állítása, mely szerint az államok azt szeretnék elérni, hogy a Windows valamennyi részét eltávolítható legyen, nem igaz.

Bennett beismerte, hogy lehetséges egyes szoftverek -- például az Internet Exporer -- eltávolítása és más programokkal való helyettesítése. "A felhasználó szemszögéből elég egyszerű dolog a böngésző lecserélése" -- mondta Bennett, azonban rámutatott, hogy az Internet Explorernek számos bonyolult része van, amelyet a másik böngészőnek ugyanúgy tartalmaznia kellene.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról