Szerző: Barna József

2002. május 8. 10:27

Microsoft-per: a bíróság kíváncsi a működő lecsupaszított Windowsra

[WSJ, CNET] A kilenc, megegyezést elutasító állam által a Microsoft ellen folytatott perben május 15-én lesz annak a szakértőnek a meghallgatása, aki felperesek reményei szerint demonstrálja majd: a Windows operációs rendszer működőképes olyan alkalmazások nélkül is, mint amilyen az Internet Explorer böngésző vagy a Media Player multimédiás program.

[WSJ, CNET] A kilenc, megegyezést elutasító állam által a Microsoft ellen folytatott perben május 15-én lesz annak a szakértőnek a meghallgatása, aki felperesek reményei szerint demonstrálja majd: a Windows operációs rendszer működőképes olyan alkalmazások nélkül is, mint amilyen az Internet Explorer böngésző vagy a Media Player multimédiás program.

Amint az ismert, az államok egyebek között azt szeretnék elérni, hogy a Microsoft tegye hozzáférhetővé Windows operációs rendszereinek olyan lecsupaszított változatait is, melyek nem tartalmaznak integráltan ezekhez hasonló alkalmazás-modulokat, így a felhasználók maguk dönthetnék el, hogy az adott alkalmazástípusból mely cég termékét részesítik előnyben. Szakértők szerint az, hogy az ügyet tárgyaló bírónő a tiltakozások ellenére meghallgatja a tanút, annak a félreérthetetlen jele, hogy a bíróság komolyan fontolóra veszi a Windows operációs rendszer megváltoztatásának elrendelését.

Colleen Kollar-Kotelly bírónő tegnap kijelentette, hogy meg kívánja hallgatni James Bach korábbi Microsoft-alkalmazott tanúvallomását. Bach, aki a Windows XP Embedded operációs rendszer tesztelésén dolgozott korábban, csupán újabban került fel a felperes államok tanúinak listájára, ezért a Microsoft jogászai tiltakoztak a meghallgatása ellen. A bírónő döntése szerint azonban a jövő héten -- várhatóan videofelvétel vagy helyszíni demonstráció segítségével -- arról tanúskodik majd, hogy Bill Gates elnök vallomásával ellentétben egyedi alkalmazások eltávolíthatók a Windows operációs rendszerből anélkül, hogy annak integritása sérülne.

A Microsoft ügyvédei azért tiltakoztak, mert Bach neve korábban nem szerepelt az államok tanúinak listáján, és véleményük szerint már az eljárás kezdetén meg kellett volna hallgatni Bachot. A bírónő részben egyetértett a tiltakozással és elmondta: valóban csak februárban merült fel először Bach neve, és a felperesek feltehetően taktikai szempontok miatt nem hívták be korábban tanúskodni. Ugyanakkor, tette hozzá, igen fontosnak látszik egy olyan tanú meghallgatása, aki valóban foglalkozott a Windows testreszabott változatának elkészítésével. Mint mondta: "Úgy gondolom, ezeket az információkat a bíróságnak is ismernie kell, és én is ismerni kívánom."

A Microsoft által felvonultatott tanúk, így Gates is, korábban úgy érvelt a bíróság előtt, hogy mivel a Windows programkódja erőteljesen összetett, egyes alkalmazások eltávolítása veszélyeztetné a megmaradtak funkcionalitását.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról