Szerző: Vörös Péter

2002. április 25. 08:43

A Software AG 10%-os forgalomcsökkenésre számít az idén, további létszámcsökkentés várható

[Bloomberg] A Software AG, a német adatbázisszoftver-gyártó, amelynek részvényárfolyama 71%-kal esett vissza az idén, közölte, hogy a várakozások szerint 10%-kal fog visszaesni a forgalma ebben az évben. A vállalat 150 alkalmazott elbocsátását tervezi a költségcsökkentési terv részeként.

[Bloomberg] A Software AG, a német adatbázisszoftver-gyártó, amelynek részvényárfolyama 71%-kal esett vissza az idén, közölte, hogy a várakozások szerint 10%-kal fog visszaesni a forgalma ebben az évben. A vállalat 150 alkalmazott elbocsátását tervezi a költségcsökkentési terv részeként.

Az első negyedévben a cég forgalma 9%-kal 116,4 millió euróra csökkent, míg a veszteség 2,4 millió euróra nőtt. Az ipari elemzők arra számítanak, hogy a kiadások fellendülése leghamarabb a második félévben várható.

A Software AG közzétette, hogy az év egészében legalább 10 millió eurós nyereséget ér el, miután 50 millió euróval tervezik csökkenteni a költségeket. Januárban a cég még azt jelezte előre, hogy a 2002-es forgalom 5-10%-kal fog emelkedni.

A darmstadti központú Software AG kétszer is csökkentette az első negyedéves forgalom- és nyereség-előrejelzéseket, mivel az ügyfelek késleltették szoftvervásárlásaikat. Az olyan riválisok, mint az IBM és az Oracle szintén arról számoltak be az utóbbi negyedévekben, hogy csökkent a forgalom.

"A Software AG-t minden régióban, termékszegmensben és projektméretben drasztikus elmaradás érte az első negyedévben" -- közölte a cég. A vállalat arra számít, hogy a licencbevételek jelentősen csökkenni fognak a tavalyi szinthez képest.

A cég részvényárfolyama tegnap 42 centtel (3,4%-kal) 11,98 euróra csökkent, így jelenleg a cég piaci értéke kb. 330 millió euró. A Software AG részvényárfolyama április 9-én 35%-kal esett vissza, akkor tett közzé a vállalat egy profitfigyelmeztetést, ami azt jelentette, hogy a márciusban közzétett alacsonyabb előrejelzést sem képes elérni az első negyedévben.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról