Szerző: Barna József

2002. április 22. 22:00

Harangszó kíséri Jerry Sanders visszavonulását

Jerry Sanders
Sanders a hőskorban
[HWSW] Az AMD a múlt héten jelentette be, hogy április 24-én a New York-i tőzsde (NYSE) kereskedési napját az elnök-vezérigazgatói posztjától megváló W.J. Sanders III, utódja, Hector de J. Ruiz és Robert J. Rivet pénzügyi vezérigazgató nyitja meg a harang megkondításával. Sanders a másnap New Yorkban megrendezésre kerülő éves részvényesi tanácsülésen adja át a vállalat vezetését Ruiznak, míg ő 2003-ig az igazgatótanács elnöki posztját tölti be.

Az egykor jóképű, mindig a legújabb divat szerint öltözködő Sanders fiatalon színésznek készült, ám színészi ambícióit derékba törte egy utcai verekedés, melynek során alaposan helyben hagyták. Ezért úgy döntött, hogy elektromérnöki végzettségét kamatoztatja: a Douglas Aircraft Companynél kezdett dolgozni, majd néhány év után értékesítési managerként csatlakozott a Fairchild Semiconductorhoz, ahol látványos sikereket ért el a cég Los Angeles-i regionális irodájában, aminek köszönhetően hamarosan a cég felsővezetői közé emelkedett.

Nem sokkal azután, hogy az Intel alapítói, Gordon Moore és Robert Noyce távoztak a Fairchildtól, Sanders is elhagyta a céget, és hét társával együtt 1969. május 1-jén megalapította az Advanced Micro Devices vállalatot, melynek azóta első embere volt. Kollégái "igazi látnok vezetőként" tisztelik, és az igazgatótanács lemondása után is számít majd a "nagy öreg" tanácsaira.

Utódjáról Sanders így nyilatkozott: "Hector Ruiz, aki 2000 januárjában csatlakozott az AMD-hez mint működtetésért felelős vezérigazgató számos kezdeményezéssel járult hozzá a cég működési teljesítményének és hatékonyságának fejlesztéséhez. Rendkívül jó stratégiai és tervezéssel kapcsolatos munkakapcsolatot sikerült kialakítanom vele. De, ami a legfontosabb, Ruiz kitűnő vezető és egyben a félvezetőipar egyik nagy öregje, aki osztja és egyben megtestesíti azt a felhasználókat és alkalmazottakat homloktérbe helyező értékrendet, amely az AMD filozófiája."

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.