Szerző: Barna József

2002. április 4. 10:04

A Dell megemelte negyedéves eredménykilátásait

Kevin B. Rollins
Kevin B. Rollins
[WSJ] A Dell Computer tegnap azt közölte, hogy várhatóan sikerül elérnie a cégnek a Wall Street-i elemzők által előre jelzett első pénzügyi negyedéves eredményeket, azaz a cég 435 millió dolláros, részvényenként 16 centes profitra számít a vártnál némileg magasabb bevételek mellett.

A világ legnagyobb PC-gyártó cégének számító Dell a május 3-án véget érő negyedévben 7,9 milliárd dolláros bevételre számít, míg a Thomson Financial/First Call által megkérdezett elemzők 7,7 milliárd dolláros forgalmat várnak a cégtől.

Februárban még azt prognosztizálta a vállalat, hogy a negyedéves forgalom és a bevételek 3-5% közötti visszaesést mutatnak majd, ám a most módosított előrejelzés szerint a bevételek csupán 2%-kal múlják alul a korábbi év hasonló időszakának bevételeit. A tavalyi első félévben a Dell 462 millió dolláros, azaz részvényenként 17 centes nyereséget realizált 8,03 milliárd dolláros bevétel mellett.

Egyelőre nem tudni, hogy vajon a felhasználói vagy a vállalati kereslet növekedése áll-e a Dell vártnál jobb forgalmi kilátásai mögött; a cég szóvivője ugyanis erre a kérdésre nem kívánt kitérni.

Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy a Dell ugyan csak enyhe mértékben javította várakozásait, azok még így is ellentmondanak számos szoftvergyártó cég által kiadott közleménynek. A PeopleSoft például éppen a héten figyelmeztetett arra, hogy a vállalati IT kiadások a vártnál gyengébben alakulnak.

Kevin B. Rollins, a Dell elnöke és működésért felelős vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a Dell továbbra is profitál abból, hogy sorozatosan sikerül új ügyfeleket maguk mellé állítani még ilyen borús ipari helyzetben is. Mint mondta: "Az alkatrészárak rendkívül látványosan csökkentek tavaly, és számos új ügyfelet szereztünk azáltal, hogy ezt az árcsökkenést mindenkinél gyorsabban jutattuk el a fogyasztókhoz."

Brooks L. Gray, a Technology Business Research egyik elemzője úgy véli, hogy a Dell továbbra is okosan képes üzletfeleket elcsábítani a riválisoktól, ráadásul, mondta, a Dell továbbra is az egyik legnagyobb haszonélvezője a HP-Compaq egyesülés körüli bizonytalanságnak,

Tegnap a Nasdaqon a Dell részvényeinek árfolyama 38 centes visszaesés után 26,19 dolláron zárt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról