Szerző: Barna József

2002. március 27. 19:02

További pletykák az AMD Hammerről

[K-Hardware] Egy német internetes lap nemrégiben jelentette meg beszámolóját a hannoveri CeBIT-en bemutatott AMD Hammer rendszerekről. A szöveg néhány olyan újdonsággal is szolgál, melyet korábban nem olvashattunk, ugyanakkor talán éppen ezért éppen ezeket az értesüléseket érdemes óvatosan kezelni.

[K-Hardware] Egy német internetes lap nemrégiben jelentette meg beszámolóját a hannoveri CeBIT-en bemutatott AMD Hammer rendszerekről. A szöveg néhány olyan újdonsággal is szolgál, melyet korábban nem olvashattunk, ugyanakkor talán éppen ezért éppen ezeket az értesüléseket érdemes óvatosan kezelni.

A beszámolóból kiderül, hogy az Intel Developer Forum idején bemutatott rendszerekkel ellentétben a CeBIT-en az AMD a Solo fantázianevű alaplap újabb revízióját állította ki, a Solo 3-at. Ennek kézzelfogható eredménye az volt, hogy míg San Franciscóban az AGP-vezérlő hibája miatt csupán PCI videokártya volt felelős a megjelenítésért, addig a CeBIT-en már AGP kártya került a gépekbe.


Nemcsak a revízió, hanem a körítés is változott, avagy a játékos AMD

A Hammer támogatottságával kapcsolatban a német lap arról számol be, hogy az AMD már jó ideje a Microsoft rendelkezésére bocsátotta az x86-64 dokumentációkat és újabban a Hammer tesztpéldányait is, ugyanakkor a Microsoft egyelőre nem nyilatkozik azzal kapcsolatban, hogy felkarolja-e a technológiát. Az AMD egy másik képviselője azonban sejtelmesen annyit mondott a lap képviselőinek, hogy egy jelentős cég (melyet megnevezni nem kívánt) két-három hónapon belül szintén bejelenti majd saját x86-64-kompatibilis operációs rendszerét.

A cikk írója továbbá azt is tudni véli, hogy a kiállításon bemutatott A0 steppinges mintapéldányok 1,4 GHz-en működtek, és a következő revízióval az AMD már 1,8 és 2 GHz közötti sebességet szeretne elérni. Ugyanakkor az AMD képviselői azt egyelőre nem árulták el, hogy az első Hammer 3400+-os modellszáma mögött milyen valós órajelet kell sejteni.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.