:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. március 18. 10:39

A Samsung megkezdte DDR400 SDRAM chipjeinek próbagyártását

A világ legnagyobb DRAM-gyártójaként jegyzett koreai Samsung Electronics bejelentette, hogy megkezdte 200 MHz-en működő DDR400 SDRAM memóriachipjeinek próbagyártását.

A világ legnagyobb DRAM-gyártójaként jegyzett koreai Samsung Electronics bejelentette, hogy megkezdte 200 MHz-en működő DDR400 SDRAM memóriachipjeinek próbagyártását.

A DDR400 SDRAM-ok 128 és 256 megabites chip formájában érhetőek el a Samsungnál. A vállalat bejelentése szerint a mintapéldányok már eljutottak több chipsetgyártóhoz, amelyek közül a SiS, VIA és az NVIDIA is tervez DDR400-at támogató termékeket.

A Samsung bejelentése szerint az első, DDR400-at támogató alaplapi chipkészletek megjelenése a második negyedévben várható, azonban a technológia elterjedése csak a harmadik negyedévben indul meg.

Sajnos a magam részéről túlzottan optimistának érzem a Samsung előrejelzését tekintettel arra, hogy a már tavaly ősz óta piacon levő DDR333 SDRAM technológiával is komoly problémák merülnek fel egyes alaplapokban. Másik gond, hogy egyelőre csupán a legnagyobb DRAM-gyártók kínálnak DDR333 chipeket, ezért a memóriamodulok ára túlzottan magas.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.