Szerző: Bodnár Ádám

2002. március 13. 12:43

CeBIT: Még az idén megjelenik a Pentium 4 processzor 3 GHz-es változata

A CeBIT kiállításon tartott sajtótájékoztatón az Intel marketingért felelős alelnöke, Mike Splinter elmondta, hogy a korábbi tervekkel ellentétben még ebben az évben megjelenik a piacon a Pentium 4 processzor 3 GHz-en működő változata.

A kaliforniai chipgyártó vállalat eredetileg 2003 első negyedévére tervezte a 3 GHz-es Pentium 4 piacra dobását, azonban vélhetően az erősödő konkurecia hatására döntöttek a megjelenés előrehozása mellett. Splinter szerint ezt a vártnál kedvezőbb termelési volumen teszi lehetővé. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hamarosan megjelenő 2,4 GHz-es Pentium 4 chippel kapcsolatban nem kell hiányra és késedelmes szállításokra számítani.

A jövő számítógépháza: 3 GHz-en léghűtéssel

Az Intel Developer Forum résztvevői mellett a CeBIT kiállítás látogatói is megtekinthettek olyan számítógépeket, amelyek 3 GHz-en működő léghűtéses Pentium 4 processzorokra épültek. Emellett az Intel egy 4,1 GHz-es Pentium 4 lapkát is bemutatott, azonban ezt folyékony nitrogénnel hűtötték.

Az év végén debütáló 3 GHz-es Pentium 4 még a 0,13 mikronos csíkszéleségű Northwood maggal készül majd. A 0,09 mikronos csíkszélességű Prescott magos lapkákat 2003 második felétől forgalmazza az Intel. A 3 GHz-es Pentium 4 megjelenése a negyedik negyedévben várható.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 7. 05:07

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

SEMMI

8

Bemutatkozott a Nothing első igazi csúcsmobilja

2025. július 3. 11:59

A prémium modellnek szánt Nothing Phone 3 legegyedibb vonása a hátlapon található Glyph Matrix, amivel a tervezők célja a főképernyő előtt töltött idő csökkentése.