Szerző: Vörös Péter

2002. március 13. 11:07

Louis Gerstner, az IBM volt elnök-vezérigazgatója 115 millió $ értékű részvényopciót gyakorolt tavaly

[Reuters] Az IBM bejelentette, hogy Gerstner tavaly 115 millió $ értékű részvényopciót gyakorolt, túl a 10 millió dolláros fizetésén és prémiumán. Gerstner március 1-én vonult vissza a világ első számú számítógépgyártójának elnök-vezérigazgatói posztjáról és még további 382 millió $ értékű részvényopciója van, bár ezeket nem gyakorolhatja mind egyelőre.

Louis Gerstner

A 115 millió $ értékű részvény alapja az az 1,25 millió részvényopció, amelyet 2001-ben gyakorolt Gerstner, akinek (talán nem nagy túlzás állítani) köszönhetően a cég részvényárfolyama 42%-kal nőtt tavaly ill. 938%-kal 1993 áprilisához képest, amikor átvette az elnök-vezérigazgatói posztot.

Az IBM-nél az összes gyakorolt részvényopció értéke 39%-kal nőtt 2001-ben, 2000-ben ez a növekedés 37% volt.

Az IBM a cég éves jelentését is közzétette hétfőn. A szakértők szerint az éves jelentés semmilyen meglepetést nem tartalmaz, azonban szokásosnál jóval részletesebben írja le a vállalat pénzügyi-gazdasági helyzetét -- ez talán nem kis részben az Enron-botránynak köszönhető.

A cég részvényárfolyama kedden 3,26$-ral (3,10%-kal) 108,50$-ra emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról