:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. február 14. 09:55

A Sony részletesen ismertette a PlayStation 2-vel kapcsolatos internetes stratégiáját

A Sony tegnap egy Japánban tartott rendezvényen részletesen ismertette a PlayStation 2 konzollal kapcsolatos internetes stratégiáját. A rendezvényen Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment elnöke számolt be a cég közeljövőre vonatkozó terveiről.

A Sony tegnap egy Japánban tartott rendezvényen részletesen ismertette a PlayStation 2 konzollal kapcsolatos internetes stratégiáját. A rendezvényen Ken Kutaragi, a Sony Computer Entertainment elnöke számolt be a cég közeljövőre vonatkozó terveiről.

Kutaragi elmondta, hogy a Sony összesen négy internetszolgáltatóval (Nifty, Plala, Ocn, Biglobe) közösen indítja be a "PlayStationBB" szélessávú internetszolgáltatást, amelyet így a japán broadband-előfizetők 70 százaléka vehet igénybe. A hálózat a tervek szerint májusban kezdi meg a működést, az előfizetési díjak az internetszolgáltatóktól függően változnak.

Ami a hálózati szolgáltatásokat illeti, a Sony és külső játékfejlesztők a közeljövőben számos olyan programot dobnak piacra, amely kihasználja majd a hálózat előnyeit. A sikergyanús szoftverek közé tartozik a Gran Turismo internetes többjátékos változata, a GT Online, az Auto Modellista, a Resident Evil Online, a Final Fantasy XI és a Bomberman Online.

Kutaragi megerősítette, hogy a PlayStation 2 tulajdonosok nem csak játszani tudnak majd, hanem zene és videó letöltésére is lehetőség lesz, mégpedig a PlayStation Juke Box és Real Player PS2 segítségével. A hálózat ezen felül támogat majd üzenetküldést és elektronikus levelezést is.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.