Szerző: Vörös Péter

2002. február 13. 10:24

Az AMD nyereséget vár a második negyedévre

[CNET, Reuters] Hector Ruiz, az AMD működtetésért felelős vezérigazgatója szerdán Tokióban bejelentette, hogy a cég jó úton halad afelé, hogy nettó nyereséget érjen el a második negyedévben.

[CNET, Reuters] Hector Ruiz, az AMD működtetésért felelős vezérigazgatója szerdán Tokióban bejelentette, hogy a cég jó úton halad afelé, hogy nettó nyereséget érjen el a második negyedévben.

Az utóbbi hónapokban az AMD többször is hangsúlyozta, hogy várhatóan a 2002-es második negyedévben sikerül újra nyereségessé válnia a cégnek, miután a tavalyi IT visszaesés sok más chipgyártóval együtt a vállalatot is veszteségessé tette.

Ruiz egy sajtótájékoztatón megjegyezte, hogy "míg a piac egésze 32%-kal esett vissza 2001-ben, amely a félvezetőipar történetének legrosszabb éve volt, az AMD volt olyan szerencsés, hogy forgalma 'csak' 16%-kal csökkent".

"Ami 2002-t illeti, egyelőre sok a bizonytalanság. Az elemzők becslései szerint 0-9%-os lesz a növekedés. Mi arra számítunk, hogy ismét jobban fogunk teljesíteni a piacnál" -- mondta Ruiz.

Ruiz azt mondta, hogy egyelőre nehéz megjósolni, hogy hogyan fog teljesíteni a piac, mivel csak hat hét telt el az új évben, bár semmi olyasmi nem történt, ami ahhoz vezetne, hogy a cég kénytelen lenne módosítani eredménykilátásait.

Az AMD arra számít, hogy a 2002-es tőkeberuházások legfeljebb elérik az előző év szintjét, bár konkrét célkitűzést még nem tettek ezzel kapcsolatban.

Az Intel, a világ legnagyobb chipgyártója korábban bejelentette, hogy csökkentik a tőkeberuházásokat, miután tavaly jelentős befektetéseket eszközölt a vállalat.

Ruiz elmondta, hogy a flash memória chipek (ezeket főként mobiltelefonokban, kommunikációs berendezésekben és fogyasztói elektronikai eszközökben használják) piaca várhatóan az év második felében fog fellendülni. Az enyhe kereslet tavaly túlkínálathoz és jelentős árcsökkenésekhez vezetett.

"A mobiltelefon-piac az év második felében, a hálózati kommunikációs eszközök piaca pedig az év vége felé kezd beindulni" -- mondta Ruiz. "Jelentős növekedésre számítunk 2003-ban és azután."

Az AMD a világ második legnagyobb flashmemória-gyártója, a cégnek közös vállalata van a Fujitsuval, a világ harmadik legnagyobb flashmemória-gyártójával. Az Intel az első számú gyártó.

Ruiz elmondta, hogy valószínűtlen, hogy az AMD és a Fujitsu az idén vagy 2003-ban áttér a 300 mm átmérőjű szilíciumostyát használó gyártási technológiára a flash memória chipek termelésében. "Mindkettőnknek elegendő a kapacitása a következő 1-2 évben" -- jelentette ki Ruiz.

Az AMD részvényárfolyama kedden 0,12$-ral (0,80%-kal) 15,12$-ra emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról