Szerző: Vörös Péter

2002. január 25. 11:26

Az EMC javuló eredményekről számolt be a negyedik negyedévben

[Hill and Knowlton Hungary] Az EMC tegnap bejelentette a 2001. év negyedik negyedévi, illetve teljes évi eredményeit. A cég 25 százalékos bevétel-növekedést ért el a negyedik negyedévben 2001 harmadik negyedévéhez képest, stabil teljesítményt nyújtott a stratégiai növekedési területeken, mint például a hálózati információtároló eszközök, szoftverek és szolgáltatások terén, valamint lényeges javulást ért el a működés terén.

[Hill and Knowlton Hungary] Az EMC tegnap bejelentette a 2001. év negyedik negyedévi, illetve teljes évi eredményeit. A cég 25 százalékos bevétel-növekedést ért el a negyedik negyedévben 2001 harmadik negyedévéhez képest, stabil teljesítményt nyújtott a stratégiai növekedési területeken, mint például a hálózati információtároló eszközök, szoftverek és szolgáltatások terén, valamint lényeges javulást ért el a működés terén.

A negyedik negyedév összes bevétele 1,51 milliárd dollár volt, 25 százalékkal több, mint 2001 harmadik negyedévének 1,21 milliárd dollárja. A negyedik negyedév nettó vesztesége 70 millió dollár volt (részvényenként 0,03 dollár), szemben 2001 harmadik negyedévének 945 millió dolláros nettó veszteségével (részvényenként 0,43 dollár) – részvényenkénti 0,12, összesen 270 millió dolláros veszteség, ha leszámítjuk a harmadik negyedév adózás utáni átszervezési költségeit. Az egy évvel korábbi negyedik negyedév összbevétele 2,62 milliárd dollár volt, a nettó nyereség pedig 563 millió dollár (részvényenként 0,25 dollár).

A teljes év összbevétele 7,09 milliárd dollár volt, 20 százalékkal kevesebb, mint 2000-ben. A teljes év nettó vesztesége 508 millió dollár volt, azaz részvényenként 0,23 dollár (ebbe beletartoznak a harmadik negyedév 675 millió – részvényenként 0,31 – dolláros adózás utáni átszervezési költségei). A 2000. év nettó nyeresége 1,78 milliárd dollár volt, azaz részvényenként 0,79 dollár.

Az EMC negyedik negyedévi teljesítménye kétszámjegyű növekedést jelent az összes fő termékterületen és földrajzi helyszínen a megelőző negyedévhez képest. A negyedik negyedévi eredmények kifejezetten erősek voltak a leggyorsabban növekvő piaci szegmenseken: 52 százalékkal növekedett a hálózati információtároló eszközök (SAN és NAS alkalmazások), 45 százalékkal az információtároló eszközök szoftvereinek és 15 százalékkal az információtároló eszközök szolgáltatásainak bevétele az előző negyedévhez képest.

Joe Tucci, az EMC elnök-vezérigazgatója így nyilatkozott: "Nagy örömünkre szolgál, hogy az évet lendületesen sikerült befejezni. Az elmúlt év igen fájdalmas volt a teljes technológia szektor számára, de sok tekintetben jobb vállalattá alakította az EMC-t. A negyedik negyedévben kiválóan teljesítettünk a mérleg költségoldalán, stabil növekedést értünk el a bevételek oldalán és elindítottuk eddigi legfontosabb szoftverkezdeményezésünket".

"Az Auto IS (Automated Information Storage, automatizált információtárolás) októberi indulása a tárolóeszközök automatizálásának, egyszerűsítésének és nyíltságának új hullámát indította el vásárlóink számára. A korai vásárlók az Auto IS-re reagálása az új szoftvertermékek minden eddigi leggyorsabb elterjedését eredményezte. A Target, a CNA és a Sun America csupán néhány azon vezető cégek közül, akik felismerték, hogy az Auto IS segít csökkenteni költségeiket és egyszerűsíteni az összes információ felügyeletét." -- mondta Tucci.

"Továbbra is növelni kívánjuk előnyünket a leggyorsabban növekvő, és világosan az információtároló eszközök jövőjét képviselő szegmensen: a hálózati tárolóeszközök, szoftverek és szolgáltatások piacán" – mondta Tucci. "Világosan láthatóan növeltük előnyünket e területeken a negyedik negyedévben és a teljes évre vetítve is; technológiai erősségeink pedig igen jól illeszkednek ahhoz, ahogy vásárlóink egyre inkább felügyelik az információt. Azt biztosítjuk már ma, amire vásárlóinknak szüksége van: hálózati tárolóeszközöket és konszolidációt, nyílt felügyeleti szoftvereket, üzletmenet-folytonossági megoldásokat és alacsonyabb összköltséget."

Bill Teuber, az EMC ügyvezető alelnöke és gazdasági igazgatója így nyilatkozott: "Háromirányú támadást indítottunk a negyedik negyedévben a műveleti hatékonyság növelése érdekében. Felkészítettük alkalmazottainkat az új gazdasági realitásokra és az előttünk álló lehetőségekre, új rendszerekkel és folyamatokkal növeltük a szervezet hatékonyságát, s végül csökkentettük a raktárkészleteket. A tervezettnél jobban csökkentettük költségeinket, javítottunk a profiton és magasabb vásárló-elégedettségi szinteket értünk el. Készpénz- és befektetés-állományunk az év végére 5,1 milliárd dollárra nőtt, amely jelenleg összvagyonunk több mint 50 százalékát képezi és gyakorlatilag nincsenek hiteleink. 2002-re további fejlődésre számítunk."

A teljes 2001. évben az EMC hálózati információtároló eszközökből származó bevétele 26 százalékkal nőtt 2000-hez képes, összesen 2,68 milliárd dollárra. Az IDC legfrissebb előrejelzései szerint az EMC 2001. évi részesedése a hálózati információtároló eszközök (SAN és NAS) piacán 39 százalék volt, ezzel meghaladta a következő három gyártó egyesített összbevételét. Az információtároló eszközök szoftvereiből származó bevétel 9 százalékkal nőtt 2001-ben 2000-hez képest, 1,56 milliárd dolláros rekordbevételt eredményezve, az EMC piacvezető tárolóeszköz-felügyeleti szoftvereire építve.

Az EMC az ügyfél- és professzionális szolgáltatások terén végzett befektetései szintén megtérültek 2001-ben: a szolgáltatásokból származó bevételek a teljes évben elérték a 972 milliós rekordszintet, 59 százalékkal többet, mint 2000-ben. Tucci hozzátette: "Arra számítunk, hogy 2005-re a világ tárolóeszköz-konfigurációinak kétharmada lesz hálózatos, és hatezer fős globális szolgáltatói szervezetünkkel, valamint folyamatosan növő partnerhálózatunkkal kiváló helyzetben vagyunk, hogy vezessük a vásárlók egyre gyorsabb átállását a közvetlenül csatlakozó tárolóeszközökről az egyszerűbb, hatékonyabb hálózati tárolóeszköz-infrastruktúrákra."

A negyedik negyedév sikerei közé tartozik néhány nagy EMC siker az alábbi ügyfeleknél:

Harley-Davidson, Inc.
Inovant (Visa-szolgáltató).
Deutsche Bank AG (Németo.)
Wellmont Health Systems Loudeye Technologies, Inc. TDS AG (Németo)
Scottrade AXA Technology Services Sanpaolo IMI (Olaszo.)
Target Corporation Iron Mountain France Telecom Terminaux
CNA Sun America Inc. BNP Paribas (Szingapúr)
Raytheon Company China Unicom Limited SK Telecom (Korea)

Szintén a negyedik negyedévben jelentette be az EMC az EMC PowerPath szoftver továbbfejlesztéseit, így most már a teljes rendszerre kiterjedő automatizált útvonal-átterhelést biztosít hálózati tárolóeszköz-környezetekben; kibocsátott egy integrált vírusellenes megoldást az EMC Celerra fájlszerverhez; komoly kapcsolati továbbfejlesztéseket jelentett be az EMC CLARiiON és EMC Symmetrix tárolóeszköz-rendszerekhez; valamint az EMC Global Services szervezete elnyerte a The Service & Support Professionals Association (SSPA) és a DaimlerChrysler (fő EMC-vásárló) díját.

A cég részvényárfolyama csütörtökön 2,27$-ral (15,59%-kal) 16,83$-ra emelkedett, tehát a tőzsde is értékelte a most bejelentett eredményeket. Az elmúlt egy évben a részvényárfolyam 10,01-82,00$ között volt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról