:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. január 10. 15:58

Az IBM tavaly több mint háromezer szabadalmat jegyeztetett be

Az IBM már sorozatban kilencedik éve a legtöbb szabadalmat bejegyeztető amerikai vállalat. A cég tavaly összesen 3411 terméket, technológiát és eljárást védetett le az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalnál.

Az IBM már sorozatban kilencedik éve a legtöbb szabadalmat bejegyeztető amerikai vállalat. A cég tavaly összesen 3411 terméket, technológiát és eljárást védetett le az Amerikai Szabadalmi és Védjegyhivatalnál.

Az IBM ezzel rekordot döntött az egy vállalat által egy év alatt bejegyeztetett szabadalmak számában, melynek rekordere szintén az IBM volt. A cég 2000-ben 2886 szabadalmat jegyeztetett be. Szintén az IBM az első és eleddig egyetlen cég, amelyik egy évben több mint 3000 szabadalmat jegyzett.

A vállalat 75 százalékkal, összesen 1450 szabadalommal múlta felül a második helyezettet, és 2001-ben több szabadalmat jegyeztetett be, mint a 12 legnagyobb információtechnológiai vállalat, azaz a Hewlett-Packard, az Intel, a Sun, a Microsoft, a Compaq, a Dell, az Apple, az EMC, az Oracle, az EDS, az Accenture és az AOL összesen.

A tavaly bejegyzett szabadalmak több mint egyharmada már alkalmazásra is került az IBM által szállított termékekben. Például a 6280813 számú, amely a "csillámpor" néven híressé vált mágneses adathordozóréteget takarja. Az IBM tavaly összesen mintegy 5,3 millió "csillámport" tartalmazó merevlemezt adott el.

A vállalat világszerte több, mint 37 ezer szabadalmat jegyez, az Egyesült Államokban pedig közel 20 ezret.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.