:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. november 21. 13:22

Elbocsátások várhatók a Palmnál

[CNET] A vártnál lényegesen alacsonyabb kereslettel és az egyre erősödő versenytársakkal küzdő Palm várhatóan a jövő héten jelentős mértékű elbocsátásokat hajt végre.

[CNET] A vártnál lényegesen alacsonyabb kereslettel és az egyre erősödő versenytársakkal küzdő Palm várhatóan a jövő héten jelentős mértékű elbocsátásokat hajt végre.

Egy magát megnevezni nem kívánó hírforrás szerint az elbocsátott alkalmazottak pontos száma és a leépítés bejelentésének ideje a november második felében, a vállalat második pénzügyi évének végén elért forgalomtól függ. Egyes híresztelések 300-400 alkalmazott elbocsátásáról szólnak.

A cég az első félévben már megvált közel 500 dolgozójától, ősszel pedig közel 20 alkalmazottat bocsátott el. Nyár közepén kb. 1100 alkalmazottja volt a cégnek, azaz az elkövetkező leépítés akár a vállalat dolgozóinak 30 százalékát is érintheti. A Palm szóvivője nem kommentálta a november végi leépítésről szóló híreket.

A vállalat továbbra is vezető a kéziszámítógépek illetve a rájuk írt operációs rendszerek piacán. A Palm nemrégiben bejelentette, hogy két különálló vállalattá szervezné hardver és operációs rendszer üzletágát. A szétválási folyamat várhatóan januárban kezdődik meg.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.