Szerző: Bodnár Ádám

2001. október 26. 22:08

A Palm növelni tudta európai piaci részesedését

A legnagyobb kéziszámítógépgyártó címet birtokló Palm a harmadik negyedév során növelni tudta európai piaci részesedését, főként a Microsoft Pocket PC gépek rovására -- áll a Gartner Dataquest jelentésében.

A legnagyobb kéziszámítógépgyártó címet birtokló Palm a harmadik negyedév során növelni tudta európai piaci részesedését, főként a Microsoft Pocket PC gépek rovására -- áll a Gartner Dataquest jelentésében.

A Palm által eladott gépek száma a tavalyi harmadik negyedévhez képes 34,5 százalékkal csökkent, szemben a második negyedévben tapasztalt 7 százalékos növekedéssel. Az új termékek bevezetése és az árak csökkente után a Palm összesen 123 ezer kéziszámítógépet értékesített Európában.

Bár a vállalat a második negyedéves 32,7 százalékról 37,9 százalékra tudta növelni piaci részesedését, a dominanciája közel sem olyan jelentős, mint tavaly, amikor a piac 52,5 százalékát uralta.

A harmadik negyedév legnagyobb vesztese a Compaq volt, ugyanis a Microsoft Pocket PC-alapú iPAQ gépek részesedése a tavalyi 30,2 százalékról 16,9 százalékra csökkent. A Gartner szerint ennek oka, hogy a vásárlók a Pocket PC 2002 operációs rendszert futtató új iPAQ készülékekre vártak, amelyek a negyedik negyedév során jelentek meg.

Összesen hat gyártó -- köztük a Compaq, a Hewlett-Packard és a Casio -- mutatott be Pocket PC 2002 operációs rendszert használó kéziszámítógépeket, amelyek október elején jelentek meg a kereskedelemben.

A Palm OS operációs rendszert használó gépek -- a Palm, a Sony és a Handsrping készülékei -- piaci részesedése esett, a tavalyi 62,7 százalékról 54,9 százalékra. A Microsoft Pocket PC részesedése 20,4 százalékról 29,1 százalékra emelkedett.

A Symbian EPOC operációs rendszert használó gépek -- főként Psion készülékek -- piaci részesedése 14,2 százalékról 6,7 százalékra zuhant. A Psion még a nyáron jelentette be, hogy kivonul a kiskereskedelmi piacról és kizárólag ipari használatra szánt gépeket fejleszt.

A kraftie a HWSW IT-karrierrel foglalkozó, immár sok tízezer IT szakembert mozgató meetup- és podcast-sorozata. Mostantól pedig már egy hírlevél is! Iratkozz fel Te is, ha szeretnél heti egyszer egy rövid, de értékes karrierfókuszú tartalmat kapni.

a címlapról