:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. október 9. 10:02

Kármán Tódor Díjat kapott a Compaq Computer Magyarország Kft.

[Mmd] Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Budapesti Műszaki és

[Mmd] Tegnap ünnepélyes keretek között adták át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Dísztermében a Kármán Tódor Díjat, melyet az Oktatási Miniszter alapított 2000-ben, és amelyet azon válallatok illetve személyek érdemelnek ki, akik a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végeznek kiemelkedő tevékenységet.

A Díjat 5 személy, illetve vállalat kapta meg: Paksi Atomerőmű Rt., MOL Rt., MTA Szegedi Biológiai Központ, Dr. Tamás István, az IBS főigazgatója, illetve IT cégek közül első alkalommal a Compaq Computer Magyarország Kft.

Dr. Beck György, a Compaq vezérigazgatója köszönő beszédében hangsúlyozta, hogy a Compaq Computer Magyarország Kft. elnevezésében a Magyarország szó azt is jelenti, hogy leányvállalatunknál túlnyomórészt magyar szakemberek dolgoznak, akik nap mint nap szembesülnek a hazai lehetőségekkel és korlátokkal és akiknek lehetőségük, tehát kötelességük is a hazai oktatásügy támogatása. Emlékeztetőként néhány példa a Compaq oktatás támogatási tevékenységére:

  • 2 szuperszerver adományozása az ELTE-nek és a BME-nek
  • 20 Alpha szerver pályázat útján történt adományozása felsőoktatási intézményeknek
  • BME aranyfokozató támogatója a cég, professzori és diákösztöndíjakat alapított idén
  • Évek óta jelentős számú, összesen közel 100 számítógépet adott szintén pályázat útján középiskoláknak
  • Tagja az Egyetemközi Távközlési és Informatikai Központnak (ETIK)
  • Compaq Campus prograja révén évtizedes hagyományok alapján jelképes összegekért adja át szoftvereit a cég a felsőoktatási intézményeknek
  • Támogatja a Középiskolai Matematikai Lapok kiadását, illetve tanulmányi versenyeket
  • Regionális Internet Infrastruktúra Szakértői Központja együttműködik az ELTE Informatikai Tanszékcsoportjával a diákok gyakorlati képzésében

Az oktatás támogatása az egyik legjobb befektetés: a magasan képzett, a legfejlettebb technológiát már az egyetemi évek alatt elsajátító munkaerő biztosíthatja, hogy Magyarország hosszú távon megőrizhesse, sőt növelje versenyképességét az egységesedő európai piacon. Erre most minden eddiginél nagyobb esélyünk van.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.