Szerző: Bodnár Ádám

2001. szeptember 14. 16:18

Az Intel a HP mérnökeivel erősíti az Itanium platform fejlesztőcsapatát

[CNET] A Hewlett-Packardnál a szerverekbe szánt chipkészletek fejlesztéséért felelős mérnökök egy technológiai megállapodás keretében az Intelhez igazolnak át - jelentette be a két vállalat.

[CNET] A Hewlett-Packardnál a szerverekbe szánt chipkészletek fejlesztéséért felelős mérnökök egy technológiai megállapodás keretében az Intelhez igazolnak át - jelentette be a két vállalat.

Meg nem erősített hírek szerint közel 100 HP dolgozó folytatja karrierjét az Intelnél, ahol legfőképpen Itanium-alapú szerverek fejlesztését végzik majd.

Az Intel 64 bites Itanium processzorát legfőképpen a felső kategóriás szerverekbe szánja, ahol a HP a PA-RISC chipjeivel van jelen. Azonban valószínű, hogy a Palo Alto-i számítógépgyártó a jövőben teljes szerverportfolióját Itanium alapokra helyezi majd át.

Az Intel képviselője nem árulta el, pontosan hány Hewlett-Packard mérnök csatlakozott a cégükhöz, de elmondta, hogy a szóban forgó dolgozók szinte mindegyike elfogadta az Intel állásajánlatát.

Egyes elemzők szerint a jövőben még több HP dolgozó igazolhat át az Intelhez, ugyanis a Hewlett-Packardnál jelenleg közel 200 mérnök dolgozik a következő generációs Itanium architektúrákon, köztük a jövőre megjelenő McKinley kódnevű processzoron.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 7. 04:36

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

SEMMI

8

Bemutatkozott a Nothing első igazi csúcsmobilja

2025. július 3. 11:59

A prémium modellnek szánt Nothing Phone 3 legegyedibb vonása a hátlapon található Glyph Matrix, amivel a tervezők célja a főképernyő előtt töltött idő csökkentése.