Szerző: Vörös Péter

2001. július 16. 11:18

Júniusban a Samsung veszteséggel értékesítette egyes memóriachipjeit

[Bloomberg, EB News, Reuters] A világ legnagyobb memóriachip-gyártója, a Samsung Electronics pénteken bejelentette, hogy egyes kulcsfontosságú memóriachipjeit veszteséggel értékesítette júniusban, mindezzel együtt a második negyedévben nyereséget várnak, mivel a félvezető részleg egésze nyereséges volt.

A Samsung illetékesei elmondták, hogy júniusban a cég veszteséget volt kénytelen elkönyvelni néhány DRAM memóriachip eladásánál, ide tartoztak többek között a 64 Mbites DRAM-ok. A 64 Mb 8Mx8 PC 100 DRAM chipek ára 1$ alá süllyedt az egy évvel ezelőtti 9$-hoz képest. A cég illetékesei kihangsúlyozták, hogy a 128 Mbites chipeket továbbra is nyereséggel értékesítette a cég, és a nem memória jellegű chipektől szintén jelentős nyereséget remélnek.

Elemzők szerint mindennek összességében negatív hatása lesz a július 20-án közzéteendő féléves eredményekre. A cég első negyedéves nettó nyeresége 957,5 millió $ volt. Sok elemző szerint a második negyedéves nyereség ennek kb. fele lesz, főként a csökkenő DRAM árak eredményeként. A Samsung júniusban kezdett el veszteséget realizálni a félvezető részleg egyes eladásainál, ennek azonban várhatóan nem lesz túl nagy hatása a második negyedéves eredményekre. A harmadik negyedévben úgy tűnik tovább fog romlani a helyzet, figyelembe véve a jelenlegi azonnali piaci árakat.

Elemzők szerint a második negyedéves forgalom 20-30%-kal csökken az első negyedéves 11,1 milliárd $-hoz képest, az első negyedévben a forgalmat nagy mértékben segítette a Rambus chipek forgalma és a dél-korai von leértékelődése a dollárral szemben. Egyes elemzők 10,2 milliárd $-os forgalomra számítanak. Az első negyedévben a memóriachip eladások tették ki a félvezető üzletág 3,9 milliárd $-os forgalmának kétharmadát.

A Gartner Dataquest piackutató cég előrejelzései szerint a 2001-es év lesz a memóriachip szektor legrosszabb éve. A Gartner szerint a globális DRAM chip forgalom 55,5%-kal 14 milliárd $-ra csökken a tavalyi 31,5 milliárd $-ról.

A Samsung legnagyobb hazai riválisa és a világ harmadik legnagyobb memóriachip-gyártója, a Hynix Semiconductor csütörtökön közölte, hogy komolyan foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy csökkentik a chiptermelést. A Samsung bejelentette, hogy nem csökkenti a termelést, de kevesebb 64 Mbites és több 128 Mbites és nagyobb teljesítményű chipet fognak gyártani. A cég szerint a Micron Technology és az Infineon Technologies csatlakozása nélkül nem nagyon volna pozitív hatása az árakra a termeléscsökkentésnek. Toshiba, Japán legnagyobb chipgyártója bejelentette, hogy júniusban átmeneti termeléscsökkenést hajtottak végre.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról