:

Szerző: Koi Tamás

2025. március 12. 13:00

A Holdon senki sem hallja a mobilhívásod

Múlt héten kis híján létrejött az emberiség történelmének első olyan mobilkapcsolata, mely a Holdon zajlott volna. A Nokia Bell Labs részlegének kommunikációs modulját szállító Nova-C leszállóegység ugyanakkor máshogy gondolta.

A projektben részt vevő cégek és szervezetek elsőre kissé optimistának tűnő nyilatkozata ellenére nem sikerült felépíteni a múlt héten az emberiség történelmének első olyan mobilhívását, pontosabban adatösszeköttetése, mely a tervek szerint Holdon jött volna létre, a Földön kereskedelmi forgalomban használt berendezések és technológiák segítségével.

Bár a Nokia Bell Labs részlegének Lunar Surface Communications System (LSCS) modulját hordozó, Athena névre keresztelt Nova-C leszállóegység március 6-án leszállt a Holdon, a művelet közben az oldalára dőlt, ami azonnal megpecsételte az összes, az égitestre érkező tudományos és egyéb, technológiai projekt sorsát - köztük a magyar Puli Space Vízszimatolójáét is.

astronaut_moon

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A hivatalos sajtónyilatkozatok szerint az oldalra dőlt leszállóegység miatt a rendszer napelemei nem tudtak elegendő energiát biztosítani a fedélzeti egységek - beleértve a speciális 4G-s bázisállomás - teljes áramellátásához, ezért az előzetesen nagy fanfárral beharangozott történelmi mobilkapcsolat nem jöhetett létre.

A projektet ettől függetlenül "részlegesen sikeresnek" nyilvánították a felek, mivel az LSCS a landolást követően sikeresen bebootolt és összeköttetést teremtett a Nokia sunnyvale-i irányítóközpontjával, illetve a telemetria szerint a mobilkommunikációs modul összes komponense üzemkész volt - mintegy 25 percig.

A mostani küldetés a 2027-ra tervezett Artemis III misszió számára gyűjthetett volna fontos tapasztalatokat - ez lesz 1972 óta az első olyan küldetés, mely asztronautákat juttat el a Holdra, akiknek a szakafanderében a tervek szerint 4G-s kommunikációs modul is lesz.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.