:

Szerző: Koi Tamás

2025. január 17. 14:07

Trump beiktatása helyett inkább a partit választja az Nvidia vezérigazgatója

A 47. amerikai elnök, Donald Trump beiktatásán számos technológiai cég vezetője ott lesz, ám éppen az egyik legbefolyásosabbnak számító Nvidia első számú embere igazoltan távol marad.

Elon Musk, Jeff Bezos, Mark Zuckerberg, Tim Cook, Sundar Pichai - az amerikai technológiai iparág mindenható vezetői egytől-egyig tiszteletüket teszik Donald Trump elnökké avatásának ceremóniáján vasárnap, ami egyesek szerint trendfordulót jelent az amerikai nagytőke és a politika viszonyában, de persze az is lehet, hogy a fejesek szimplán csak egy jó homárt akarnak enni az afterpartyn.

A Nvidia elnök-vezérigazhatója, Jensen Huang ugyanakkor egy egészen másfajta partin fog részt venni - a világ második legértékesebb cégének vezetője Tajpejben újságíróknak nyilatkozva pénteken közölte, hogy éppen úton lesz Pekingbe, a kínai holdújév alkalmával szervezett céges ünnepségre.

huang_newyearparty
huang az nvidia tavalyi újévi partiján (forrás: nvidia)

Huang komoly újévi turnéjának részeként járt már a héten Sencsenben is, és noha a kínai holdújév csak január végén kezdődik, az ünneplésbe már ekkor belefognak Kínában és Tajvanon.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Nem lennék különösebben meglepve, ha az Nvidia első emberének egyébként is elege lenne a politikából, a Biden-kabinet utolsó napjaiban meghozott AI-exportkorlátozó intézkedései ugyanis a cég szerint hátrányba hozhatnak egyes amerikai piaci szereplőket.

Az Nvidia kormányzati nyomásra egyébként is kénytelen volt korábban csökkenteni az üzletelés intenzitását az egyik legnagyobb felvevőpiaccal, Kínával, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy Trump ezen az irányon komolyabban változtatni kívánna.

Via Reuters.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.