Szerző: Dömös Zsuzsanna

2023. február 21. 14:29

Hamarosan végéhez ér az NMHH mobilcsere-programja

Március végéig lehet kihasználni a 40 ezer forintos kedvezményt, ami a frissen közzétett számok alapján eddig közel százezer cserekészüléknél jelentett segítséget.

Március végéig kaphatják meg az NMHH készülékcsere-programja által biztosított 40 ezer forintos támogatást azok a lakossági felhasználók, akik új, legalább 4G-képes telefon vásárlása mellett döntenek, és leadják régi, használt, legfeljebb 3G-s vagy 2G-s mobilkészüléküket.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A program és az igénybe vehető 40 ezer forintos fogyasztói kedvezmény már közel százezer, a 3G-hálózatok kivezetése miatt elavulttá váló készülék cseréjénél nyújtott anyagi segítséget, az igénylők kihasználók 60 százaléka 45 év feletti - írja a hatóság közleményében.

Tavaly szeptember végén a szervezet közlése szerint addig 50 ezer elavult mobilt cseréltek le a vissza nem térítendő állami támogatással, így a program végére láthatóan felpörgött az érdeklődés. A hatóság a kezdeményezést a 2G-s készülékekre is kiterjesztette, meghosszabbította az igénylés határidejét, megemelte a támogatás összegét, valamint megszüntette a választható telefonokra eredetileg érvényes felső értékhatárt.

Milyen technológiai és munkaerőpiaci hatások érhetik a backendes szakmát? Május 8-án végre elindul az idei kraftie! meetup-sorozat is (helyszíni vagy online részvétellel).

a címlapról