:

Szerző: Koi Tamás

2021. december 8. 11:14

Idén sem maradunk Google keresési trendek nélkül

A Google az év végéhez közeledve szokásához híven közzétette az idei keresési trendeket, melyből kiderül, hogy mire kerestek rá legtöbbször a magyarok 2021-ben.

A Google minden év végén nyilvánosságra hozza, melyek voltak keresőjében a világszerte legfelkapottabb témák, vagyis, hogy a korábbi évhez képest mely keresőszavak kerültek a leginkább előtérbe, korrajzot adva így az adott évről. Idén sincs ez másképp, a cég ráadásul ezúttal is készült országokra lebontott listával, amiből kiderül, mire kerestek rá a magyarok a legtöbbször 2021-ben.

A magyarországi abszolút lista élén nem meglepő módon az év legtöbbeket érdeklő sporteseményei, a Labdarúgó-Európa-bajnokság és az idei nyári olimpiai játékok szerepelnek. A koronavírus-járványhoz kapcsolódó böngészés továbbra is meghatározó, az egyes vakcinák, valamint az oltással kapcsolatos egyéb keresőkifejezések kerültek a legfelkapottabbak közé. A sorozatok listáján mind külföldi (Squid Game, Bridgerton), mind hazai gyártásúak (Keresztanyu, Doktor Balaton) megtalálhatók.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Tévéműsorok körében a Sztárban sztár leszek!, az Exatlon Hungary és az X-Faktor járnak az élen, receptek között pedig a fánk, a birsalmasajt és a bodzaszörp elkészítési módjára kerestek rá a legtöbben az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A sportolók közül Christian Eriksen, Szilágyi Áron és Szalai Ádám kerültek az idén fókuszba a Google keresések között.

A listának van egy-két érdekes személyi vonatkozása, így a hazai top10-be egyetlen politikus, Márki-Zay Péter fért be, akit Várkonyi Andrea utasított maga mögé a nyolcadik helyről. A toplistán amúgy erősen képviselteti magát a vakcináció, illetve a vakcinák, így a 10 legfelkapottabb keresés közül négy a koronavírus elleni oltásokhoz köthető.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.